Párizs 2024: erős selejtezőcsoportokban a magyar 3x3-as kosárválogatottak

Vágólapra másolva!
2024.01.23. 14:42
Megkapták csoportellenfeleiket a magyar 3x3-as kosárlabdaválogatottak a tavaszi olimpiai selejtezőkre (Fotó: hunbasket.hu)
A női és férfi 3x3-as magyar kosárlabda-válogatott is erős csoportba került a debreceni olimpiai kvalifikációs tornán.

A magyar női válogatott az április 12-től 14-ig Hongkongban sorra kerülő első selejtezőtornán is szerepel: az ázsiai versenyen a lengyelekkel, az egyiptomiakkal és a házigazdákkal került egy négyesbe, a másik csoportban a hollandok, az azeriek, a mongolok és a chileiek küzdenek meg egymással. A tornáról az első helyezett jut ki az olimpiára.

A második kört Japánban a magyarok nélkül rendezik, majd a korábban kijelölt, május 23. és 26. közötti dátumhoz képest egy héttel hamarabb, május 16. és 19. között a hajdúsági városban rendezik az utolsó selejtezőtornát, melyen a férfiak mindenképp érdekeltek lesznek, a nők csak akkor, ha Hongkongban nem járnak sikerrel.

A férfi válogatott csoportellenfelei – a Debreceni Sportcentrum honlapjának beszámolója alapján – az Amerika Kupa-győztes Puerto Rico, valamint a szintén esélyes Hollandia és Ausztria legjobbjai lesznek. A 16 együttest négy kvartettben felvonultató viadal első három helyezettje szerez párizsi indulási jogot.

A női együttes – sikertelen áprilisi kvalifikáció esetén – Debrecenben a tokiói olimpiai álmokat összetörő olaszokkal, továbbá a jó formát mutató hollandokkal és izraeliekkel játssza csoportmeccseit, és ugyancsak az első három hely valamelyikének megszerzésével harcolhatja ki az olimpiai részvételt.

Az első két selejtezőtornáról nemenként 1-1, a harmadik tornáról nemenként 3-3 csapat szerez jogot az olimpiai részvételre. Amennyiben valaki kivívja a részvétel jogát az első vagy a második tornán, akkor a harmadikon már nem lesz ott, helyére a NOB által elfogadott rendszer alapján fognak kijelölni új csapatot. 

 

Legfrissebb hírek

A NOB azt javasolja, hogy Indonézia ne rendezhessen nemzetközi sporteseményt

Egyéb egyéni
2025.10.23. 08:49

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35

Héder Barna továbbra sem fizet és a sajtót teszi felelőssé

Párizs 2024
2025.10.17. 21:36

Fábián László a helyszínről: Los Angeles azonnal alkalmas az olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:41

Kaliforniai álom – Halász Bencével indul vasárnap az M4 Sport új olimpiai portrésorozata

Egyéb egyéni
2025.10.17. 12:19

LA10: tíz arany a cél Los Angelesre – portréfilmsorozat készül az esélyesekről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 14:26
Ezek is érdekelhetik