Női kosár: új városba költözhet a TARR KSC Szekszárd

Vágólapra másolva!
2024.01.11. 21:25
null
A szekszárdi lányok tavaly márciusban (Fotó: Koncz Márton)
A női kosárlabda NB I-ben szereplő TARR KSC Szekszárd előkészületeket tesz annak érdekében, hogy a felnőttcsapatot másik városba költöztesse.

A klub csütörtök este közösségi oldalán jelentette be szándékát. Tájékoztatta szurkolóit és támogatóit, hogy Szekszárd Közgyűlése részéről a klub felé mutatott, „ellenségesnek tekinthető, munkájukat ellehetetlenítő lépések okán” kénytelenek megkezdeni az előkészületeket a felnőttcsapat tevékenységének, hazai mérkőzéseinek más városba költöztetéséhez.

„Ugyanis a képviselő-testületi ülésen született döntés a városi sportcsarnok használata vonatkozásában kilátástalan helyzetbe sodor bennünket” – írta Facebook-oldalán a klub, egyúttal köszönetet mondott a városi önkormányzat azon képviselőinek, akik támogatták az egyesületet, és kérte szurkolói „megértő támogatását” a jövőben is.

Az NB I-ben tíz forduló után negyedik helyen álló klub azzal zárta bejegyzését, hogy a „költözés lezárásáig az ügyben további nyilatkozatot semmilyen fórumon” sem kíván tenni.

Legfrissebb hírek

Aho Tyra hosszabbított a DVTK-val

Kosárlabda
20 órája

Jelena Brooks: Ha rá tudok állni a lábamra, akkor játszom

Kosárlabda
2025.07.06. 12:17

Női kosárlabda NB I: WNBA-játékos érkezik Miskolcra – hivatalos

Kosárlabda
2025.07.04. 16:16

Női kosárlabda NB I: Papp Klaudia marad Sopronban

Kosárlabda
2025.07.02. 17:42

Női kosár: nem indul nemzetközi kupában a TFSE-MTK

Kosárlabda
2025.07.02. 17:11

Női kosárlabda: tizenegyedik az európai klubrangsorban a DVTK

Kosárlabda
2025.06.24. 19:56

Kiss Virág távozik a győri kosárcsapattól

Kosárlabda
2025.06.20. 11:27

Női kosárlabda NB I: amerikai center érkezését jelentette be a DVTK – hivatalos

Kosárlabda
2025.06.19. 16:42
Ezek is érdekelhetik