Férfi kosár Ek: izgalmas végjátékban nyert a Körmend

GY. F.GY. F.
Vágólapra másolva!
2023.10.03. 21:07
null
Fotó: fiba.basketball
A férfi kosárlabda Európa-kupa selejtezőjének 1. fordulójában az Egis Körmend 91–87-re győzött a a ciprusi Anorthoszisz ellen.

 

EGYÉRTELMŰ VOLT AZ ALAPÁLLÁS: az Egis Körmend akkor juthat tovább reálisan a FIBA Európa-kupa hazai rendezésű selejtezőjéből, ha sikerrel veszi az első mérkőzést a ciprusi Anorthoszisz Famagusta ellen. A vendégek jelentős erősítést kaptak a lelátóról, többtucatnyi, javarészt félmeztelenre vetkőzött fanatikus buzdította őket, akik görög zászló kifüggesztésével nyomatékosították identitásukat.

Az első negyed 46 pontot és kétpontos vasi vezetést hozott, a légiósai által húzott piros-feketék ötnél többel nem tudtak ellépni riválisuktól. Amikor ezt a különbséget Malik Morgan triplája után újra elérték a második tíz percben, Andonisz Konsztandinidesz, a korábbi körmendi tréner magához rendelte övéit. Nagyjából egyenlő játékerőt képviselt a két fél, ezért nem lehetett azt várni, hogy hamar eldől a találkozó kimenetele, ezt támasztotta alá a félidei 50–47 is.

Pláne a záró felvonás előtti 69–68, a Körmend vezére az ekkor 25 pontos, végül 30-ig jutó Anton Cook volt, míg a látogatónál Lee Skinner vitte a prímet. Jobban kezdte az utolsó negyedet az Anorthoszisz, fordított, viszont villámgyorsan összeszedte első négy személyi hibáját. Mégis a hazaiak kerültek egyre mélyebb gödörbe, jó négy perccel a vége előtt a ciprusiak egy támadóhiba után négypontos előnyből támadhattak. Nem jártak sikerrel kétszer sem, másodszorra azért, mert nem vitték át a labdát nyolc másodperc alatt a másik térfélre…

A kanadai Nikola Djogo fontos triplájával egyenlített az MTE (84–84), majd Morgan sikeres büntetőjével a vezetést is visszavette, sőt, Myles Carter leszedett egy lepattanót és háromra növelte a differenciát. Morgan újabb kosara el is döntötte az összecsapást, a Körmend fontos sikerrel (91–87) kezdte nemzetközi szereplését, csütörtökön az izraeli Herclija ellen harcolhatja ki a főtáblára jutást a negyedik számú európai sorozatban.

KOSÁRLABDA
FÉRFI FIBA EURÓPA-KUPA, SELEJTEZŐ, KÖRMEND
1. FORDULÓ
Egis Körmend–Anorthoszisz (ciprusi) 91–87
(24–22, 26–25, 19–21, 22–19)
Körmend, 1700 néző. V: Velikov (bolgár), Yilmaz (török), Helmsteins (lett).
KÖRMEND: COOK 30/15, Takács K. 5/3, MORGAN 21/3, TOLBERT 12, Carter 10/3. Csere: Djogo 8/6, Ferencz, Kiss M. 4/3, Herczeg 1. Edző: Kocsis Tamás
ANORTHOSZISZ: Talton 12/6, HORTON 22/9, SKINNER 22, Muosza 5/3, J. TAYLOR 15. Csere: Varszosz 5/3, Maragkosz, Tretiakov 6. Edző: Andonisz Konsztandinidesz
Az eredmény alakulása. 3. p.: 8–8. 6. p.: 15–13. 8. p.: 24–19. 12. p.: 32–27. 15. p.: 41–36. 18. p.: 47–45. 23. p.: 56–54. 27. p.: 65–61. 33. p.: 69–70. 35. p.: 77–78. 38. p.: 84–84
MESTERMÉRLEG
Kocsis Tamás:
– A két szurkolótábor valódi kupahangulatot teremtett, a mieink a végjátékban sokat segítettek. Mind fizikailag, mind mentálisan megerőltető küzdelem zajlott a pályán. Ferencz Csaba sérülése után a rotációs lehetőségeink nagyon beszűkültek, de akik a pályán voltak, bizonyították, hogy lehet rájuk számítani. Egy napot pihenünk, majd csütörtökön szeretnénk legyőzni a Bnei Herzliya csapatát is.
Andonisz Konsztandinidesz: – Elismerésem a Körmendnek, furcsa érzés volt a vendégcsapat kispadján ülni. Mindkét együttes jól felkészült az ellenfél játékából, izgalmas, kemény küzdelemben veszítettük el a mérkőzést. Tizenkilenc második esélyt adtunk a riválisnak, és kihasználta ezt a lehetőséget. Szoros végjátékban nehéz hazai pályán legyőzni a Körmendet.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik