Férfi kosár NB I: visszavonult a kaposvári klublegenda

Vágólapra másolva!
2023.09.05. 18:53
null
Visszavonult Hendlein Roland (Fotó: Kaposvári KK)
Bejelentette visszavonulását Hendlein Roland, aki csaknem egész pályafutását a Kometa Kaposvári KK férfi kosárlabdacsapatánál töltötte.

 

A klub keddi tájékoztatása szerint a 37 éves közönségkedvenc a 2023–2024-es idényben szakmai tanácsadóként segíti a somogyiakat.

A korábbi csapatkapitány profi pályafutását az élvonalban a 2003–2004-es bajnokcsapatban kezdte. A kaposváriaknál klubrekordnak számító 515 tétmérkőzésen játszott, az ezeken szerzett 6159 pontja szintén egyesületi csúcs. Két kitérője volt karrierje során: Dombóváron játszott 2004-től fél évig kölcsönben, majd Székesfehérváron kosarazott 2010-től 2012-ig.

A korábbi válogatott Hendlein az 5000. pontját 2018 tavaszán dobta a Szeged ellen, és zsákolása után a Körcsarnokban percekre megállt a játék, a pályára pedig az ő arcképével ellátott ötezres bankjegyek záporoztak.

Legfrissebb hírek

„Megvannak a feltételek a kemény munkához” – Sebastjan Krasovec a ZTE-ről

Kosárlabda
2025.06.19. 11:55

Leukémiával diagnosztizálták a korábbi olasz válogatott kosarast

Kosárlabda
2025.06.16. 16:34

A Falcóra számítottunk, ám a Szolnok diadalmaskodott

Kosárlabda
2025.06.14. 10:15

Teo Hojc lett a Körmend edzője

Kosárlabda
2025.06.07. 11:01

Hetvenéves a kosárlabda történetének legnagyobb magyar sikere

Képes Sport
2025.06.07. 09:41

Férfi kosár: mindkét hazai meccsét Szolnokon játssza a magyar válogatott a vb-előselejtezőben

Kosárlabda
2025.06.03. 22:34

Forray Gábor: Azért dolgozunk, hogy szórakoztassuk a közönséget

Kosárlabda
2025.06.03. 11:20

Dzunics Braniszlav: Tartoztam ennyivel a klubnak

Kosárlabda
2025.06.01. 08:58
Ezek is érdekelhetik