Párizs 2024: az oroszok nem lehetnek ott a kosárlabdatornán

Vágólapra másolva!
2023.04.18. 19:20
null
Az orosz kosárlabdázók nem indulhatnak Párizsban (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) döntése értelmében az orosz férfiválogatott nem vehet részt a jövő évi olimpiai kvalifikációs tornákon, azaz a párizsi játékokon sem lesz ott.

A FIBA keddi bejelentése szerint az oroszok helyét a mögöttük legmagasabban rangsorolt európai gárda, a bolgár csapat veszi át az olimpiai selejtezőben.

Az orosz női válogatott sorsa már korábban megpecsételődött, ugyanis az ukrajnai háború miatt kitiltott együttes nem vehetett részt a világbajnokság és az Európa-bajnokság selejtezőjében sem.

A NOB március 28-án állt elő azzal az indítvánnyal, hogy – semlegesként – engedjék vissza az orosz és fehérorosz sportolókat a nemzetközi versenyekre azzal a megkötéssel, hogy csak olyanok indulhatnak, akik nyilvánosan nem emeltek szót Oroszország ukrajnai háborúja mellett, és nem állnak kapcsolatban a fegyveres erőkkel vagy a nemzetbiztonsági szervekkel.

Legfrissebb hírek

A magyar férfi kosárválogatott 20 pontos vereséget szenvedett a horvátoktól

Kosárlabda
57 perce

A Hamburg végleg szerződtette Maronka Zsombort

Kosárlabda
2025.07.25. 10:39

Gasper Okorn: Nem haragszom Lukácsra, nem szeretnék bosszút állni rajta, egyszerűen csak nem értem őt

Kosárlabda
2025.07.23. 18:49

Kosárlabda: megvan Filipovity Márkó új csapata

Kosárlabda
2025.07.21. 16:45

Meghatározó játékos lenne Sopronban Kovács Benedek

Kosárlabda
2025.07.20. 11:44

Zsebe Ferenc: Kinyílt a hét éve bezárult ajtó

Kosárlabda
2025.07.19. 10:17

Megérkeztek az új bronzérmek Párizsból

Egyéb egyéni
2025.07.09. 16:46

„Megvannak a feltételek a kemény munkához” – Sebastjan Krasovec a ZTE-ről

Kosárlabda
2025.06.19. 11:55
Ezek is érdekelhetik