Női kosár: Kiss Virág távozik Pécsről, külföldön folytatja

Vágólapra másolva!
2023.04.21. 17:57
null
Kiss Virág légiósnak áll, elköszönt a PEAC-tól (Fotó: Koncz Márton)
Külföldi kosárlabdacsapatnál folytatja pályafutását az NKA Universitas PEAC-tól távozó Kiss Virág.

 

„Pécs az otthonommá vált, 13 éves voltam, amikor először Pécsre kerültem, kisebb-nagyobb kitérőkkel hat szezont töltöttem itt. Nehéz döntés volt” – nyilatkozott az M1 aktuális csatornának a 25 esztendős válogatott játékos, aki leszögezte: a városnak és a klubnak is sok mindent köszönhet, „hatalmas szeretet” vette körül. Hangsúlyozta, már a szezon előtt is gondolkozott azon, hogy kipróbálná magát más szerepben, közegben, és úgy érezte, most eljött ennek az ideje, mivel nagyon szeretne az Euroligában játszani.

Új csapatáról konkrétumot nem akart elárulni, azt viszont elmondta, hogy nem Magyarországon folytatja pályafutását, noha külföldi megkeresései mellett voltak magyar ajánlatai is.

„Szeretnék egy olyan magyar csapatnak a tagja lenni, amely az Euroligában vagy Európában egy nagyon sikeres szezont zárhat, viszont most jött el annak az ideje, hogy szeretném magam kipróbálni külföldön” – szögezte le Kiss.

A válogatott kapcsán úgy fogalmazott: két éve csalódás volt, hogy nem tudtak kijutni az Európa-bajnokságra, egyesével és csapatként is sokat dolgoztak azért, hogy bebizonyítsák, mire képesek.

A júniusi kontinensviadalon Ljubljanában a szlovákok, a törökök és a szerbek ellen lép pályára Székely Norbert együttese. A csoportgyőztes közvetlenül bejut a nyolc közé, a második és harmadik rájátszást vív a negyeddöntőért, és csak az utolsó helyezett számára fejeződik be a csoportkör végén a torna.

Kiss Virág kiemelte: mer nagyot álmodni, nagyon szeretné, ha a legjobb nyolcba, vagy akár a legjobb négy közé is bekerülne a nemzeti csapat.

Legfrissebb hírek

„Gusztustalan vagy” – a Facebookon szóltak be a magyar válogatott kosarasnak

Kosárlabda
2024.12.03. 11:30

Kiss Virág: Bízom benne, hogy jó eredményeket hoz az új korszak

Kosárlabda
2024.08.28. 06:39

Kiss Virág: Itthon burokban élünk

Kosárlabda
2024.07.09. 12:28

Női kosár: bivalyerős az új keret Győrben

Kosárlabda
2024.07.03. 08:05

Kiss Virág is ott lesz a 3x3 kosarasok olimpiai selejtezőjén

Kosárlabda
2024.05.08. 09:43

Kosárlabda: Kiss Virágék nem tudták megakadályozni a Fenerbahce címvédését a török bajnokságban

Kosárlabda
2024.04.17. 21:04

Női kosár: Kiss Virág szerint az Euroligában lesz jobb esélyük a Fenerbahce ellen

Kosárlabda
2024.04.03. 13:42

Kiss Virág csapata elődöntős a török kosárbajnokságban

Kosárlabda
2024.03.25. 21:30
Ezek is érdekelhetik