Kiss Virág: Itthon burokban élünk

– Hogy került Győrbe? Sokan azt gondolták, nem idehaza folytatja.
– Őszintén? Már tavaly úgy volt, hogy vagy a DVTK-hoz vagy Győrbe szerződök, de aztán jött a Mersin ajánlata – mondta a Nemzeti Sportnak Kiss Virág, a magyar válogatott 26 éves centere. – Megnehezítette a mostani döntésemet, hogy a győriek korábban is többször szerettek volna leigazolni. A Diósgyőr is szimpatikus klub, a hangulat és a szurkolói bázis egyedi Magyarországon, s olyan magyar játékosok alkotják a csapatot, akik közel állnak a szívemhez, így nem volt könnyű nemet mondani.

– Mégis a bajnoki ezüstérmest, s nem a friss magyar bajnokot választotta.
– A Győr már akkor is szóba került, mielőtt négy éve Pécsre mentem. Régi történet ez, most jött el az ideje, hogy kipróbáljam, milyen lehet ott játszani. Új klubom már az előző években is jól erősített, s a mostani csapatból a lengyel légióst kivéve mindenkit ismerek. Emberileg jó az együttes, s ha jó a kémia, a hangulat, akkor előre lehet lépni. Jó szellemű kosarasok alkotják a csapatot, izgatott vagyok. A DVTK is erős, de a mi célunk is a bajnoki cím megszerzése lesz.

– Egy évre írt alá – tudatosan nem köti le magát hosszabban?
– Általában csak egy idényre szerződök, ez a biztos, mert sosem lehet tudni, mi és hogyan alakul. És nem zárnám ki, hogy a jövőben újra külföldre menjek, nyitott vagyok erre.

– A napokban derült ki, hogy a Győr az Euroligában főtáblás lesz, nem kell selejteznie.
– Ezt nem tudta senki, amikor aláírtunk, csak találgatások voltak, azt sejtettük, hogy ha a bajnoki bronzérmes Szekszárd nevez, akkor mi valószínűleg elkerüljük a kvalifikációt.

– Fontos volt önnek, hogy újra az elitsorozatban induló klubnál játsszon?
– Nem hazudok, ha nem sikerült volna, akkor csalódásként élem meg, de az, hogy egy magyar csapat tagjaként, sok magyar játékossal szerepelhetek az Euroligában, ez kiemelkedő.

– Hogyan értékelné a Mersinnél eltöltött, első külföldi idényét?
– Sokat adott ez az év, tudtam, hogy nem lesz könnyű, de azt nem, hogy ennyire nehéz lesz… A személyiségem sokat változott, három edzőm volt egy idényben, folyamatosan új játékosokkal kellett dolgozni és ugye először játszhattam az Euroligában. Meg kell állapítanom, itthon burokban élünk. Légiósként egy voltam a sok közül, sőt, ha rosszul játszottam, még az sem… Ám így is élveztem, ezért sem zárom ki, hogy újra külföldön játszok még majd a jövőben. Nagy vágyam, hogy magyar bajnok legyek, Magyar Kupát már nyertem a Szekszárddal Sopronban, az is szép emlék. Megtiszteltetés volt egy olyan csapatban játszani, mint a Mersin, s tudom, kívülről sokan máshogyan látnak, s csak a számokat nézik, de büszke vagyok magamra, hogy végigcsináltam, emberileg főleg és a játékomban is sokat fejlődtem.

– Mi volt a mélypont? 
– Az első törést az okozta, amikor Roberto Íniguez vezetőedző távozott, hiszen ő hívott engem és Studer Ágnest a török klubhoz… Aztán láttam, mennyire rossz Ágicának, aki keveset játszott és szenvedett, s noha tudtam, hogy nekem nehezebb lesz, ha elmegy, de szeretem őt annyira, hogy azt akartam, neki jó legyen, és szurkoltam, találjon új csapatot. Végül Franciaországba igazolt, nekem pedig tényleg még nehezebb volt onnantól kezdve. Sehol nem könnyű egyedül. Volt-e több ebben az évben? Talán. Én sosem leszek elégedett magammal, most megtanultam, hogy légiósként alkalmazkodni kell. Túl sokat lelkiztem, kerestem a miérteket. A külső tényezők kizárása fontos, nem vehet el a játékomból, hogy mással foglalkozzak. Csapatszinten talán végezhettünk volna előrébb, akár bajnoki döntőbe is bejuthattunk volna, az Euroligában viszont az USK Praha bucira vert minket a bronzmeccsen. A hangulat így sem volt rossz, de az ideálistól messze volt.