Női kosárlabda Eb: kizárták az oroszokat és fehéroroszokat a selejtezőből

Vágólapra másolva!
2022.10.18. 13:54
null
Fotó: Getty Images
A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) végrehajtó bizottságának friss döntése értelmében Oroszország és Fehéroroszország női válogatottjai nem folytathatják szereplésüket a 2023-as Európa-bajnokság selejtezőjében – számolt be róla az MTI.

A FIBA az ukrajnai háború miatt mondta ki a tilalmat Oroszországra és az invázióban Moszkvát támogató Fehéroroszországra, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság útmutatását követve. A két válogatott az Eb-kvalifikációban már túl van két-két fordulón, ezeknek a mérkőzéseknek az eredményeit törölték. A selejtező novemberben folytatódik a jövő évi kontinenstornára, melyre június 15. és 25. között Szlovéniában és Izraelben kerül sor. A magyarok Spanyolországgal, Romániával és Izlanddal szerepelnek egy csoportban.

A FIBA március 1-jén, az ukrajnai háború kezdete után pár nappal felfüggesztette az orosz válogatottak és klubcsapatok részvételét a versenyeken, így az orosz női nemzeti együttes már nem léphetett pályára szeptemberben az ausztráliai világbajnokságon sem.

Az oroszok korábban minden alkalommal kijutottak a női Eb-re, háromszor aranyérmet (2003, 2007, 2011), háromszor ezüstöt (2001, 2005, 2009) és kétszer bronzot (1995, 1999) nyertek. A legutóbbi, 2021-es Eb-n hatodikok lettek.

Legfrissebb hírek

Juhász Dorkának kihívásra volt szüksége a Schio után

Kosárlabda
2025.08.15. 16:38

Kifizetődött a Toman testvérek munkája – veretlenül jutott vissza az A-divízióba a magyar csapat

Kosárlabda
2025.08.14. 09:06

Fiatal szlovén centert igazolt a Győr

Kosárlabda
2025.08.13. 09:33

Női kosárlabda NB I: finn válogatott játékost szerződtetett a Győr

Kosárlabda
2025.08.12. 21:02

Sorsoltak a női kosár Ek-ban: jó helyre került a Pécs

Kosárlabda
2025.07.23. 12:03

Női kosárlabda NB I: horvát irányítóval erősített a bajnok Sopron

Kosárlabda
2025.07.11. 16:24

A Pécs főtáblás, a Szekszárd selejtez a női kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
2025.07.09. 14:47

Aho Tyra hosszabbított a DVTK-val

Kosárlabda
2025.07.08. 14:05
Ezek is érdekelhetik