Sportrádió: Kecskeméten kitört a kosárlabdaláz – Forray Gábor

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2022.05.31. 20:09
null
Sokszor kellett átszerveznie a csapatot, de ott van a négyben (Fotó: Kovács Péter)
Múlt pénteken a Kecskemét elképesztő bravúrt szolgáltatott, amikor 80–79-re legyőzte a tavalyi döntős Szolnokot a férfi kosárlabda-bajnokság rájátszása negyeddöntőjének 4. mérkőzésén, s így 3–1-es összesítéssel jutott az elődöntőbe. A Sportrádió Hazafutás című műsorában Vizi Zalán beszélgetett a Kecskemét vezetőedzőjével, Forray Gáborral.

 

„Nem minden nap adatik meg, hogy ilyen frenetikus hangulatban vezessen az ember egy csapatot, és amikor az ember elkezd sportolni, vagy edzősködni, az ilyen pillanatok miatt teszi. Ezzel a befejezéssel, hogy egypontos győzelemmel jutottunk az elődöntőbe, ez talán az elmúlt tíz év legjobb kosármeccse volt ebben a csarnokban” – fogalmazott Forray, aki a Szolnok elleni párharc előtt arról beszélt, feltett szándékuk a továbbjutás kiharcolása.

„Nem számoltam meg, de a különböző üzenetküldő felületeken szerintem több száz gratulációt kaptam, rengetegen hívtak, nagyon jól esett és szokatlan is volt. A mérkőzés utáni estém azzal telt, hogy mindenkinek válaszoltam. Gyakorlatilag kitört a kosárláz a városban, az utcán megállítanak, s az iskolában – ahol amúgy tanítok – is követik a kollégák, a diákok az eseményeket, ami korábban nem volt szokás” – mondta Forray a Kecskeméten tapasztalható helyzetről, s beszélt arról is, hogy mitől javult fel a csapat olyannyira, hogy nemrég még a legjobb tíz közé kerülésért küzdött a csapat, míg most ott van a legjobb négy között.

„Nekünk nagyon fontos, hogy egy fix rendszerben dolgozunk, ezért mindenki tudja, hogy mi a feladata, mikor kerül a pályára. Ugyanakkor vannak olyan helyzetek, elemek, amiket nagyon nehéz pótolni. Az egész idényben lejátszottunk eddig 38 mérkőzést és egyszer sem tudtunk kiállni teljes kerettel. Amikor nagyjából összeálltunk, akkor mindig sikerült egy jó sorozatot csinálni, de aztán kiesett egy-két ember és újra kellett szervezni az egészet, át kellett alakítani a rotációt. Mostanra viszont összeérett a keret, tudjuk, hogy ki kivel tud együtt játszani, most már talán igazi csapatként tudunk egymásért küzdeni ráadásul még a közönség is rátalált a csapatra” – vélekedett a szakember.

Legfrissebb hírek

Férfi kosár: Forray Gábor lett az Oroszlány vezetőedzője

Kosárlabda
2025.05.30. 11:09

Zalaegerszegi győzelmével bronzérmes a Paks a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.05.26. 19:45

Vojvoda Dávid szerződést hosszabbított Fehérváron – hivatalos

Kosárlabda
2025.05.23. 15:56

Bojan Szubotics:  Ez karrierem legnagyobb dobása!

Kosárlabda
2025.05.22. 09:50

A Körmend játszik az ötödik helyért a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.05.10. 20:48

Nyughatatlan nyugdíjas – Moncz Attila publicisztikája

Kosárlabda
2025.05.08. 23:42

Férfi kosár NB I: otthon győzött a Falco, idegenben az Olaj

Kosárlabda
2025.05.03. 22:50

Oliver Vidin szerint bárkit le tud győzni a Szolnok

Kosárlabda
2025.05.02. 10:28
Ezek is érdekelhetik