NBA: a szupersztár Doncic is Hangáéknak szurkolt az Euroligában – kép

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2022.05.20. 13:14
null
Luka Doncic volt csapatáért szorított (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Real Madrid jutott be a férfi kosárlabda Euroliga döntőjébe, mivel a belgrádi elődöntőben három ponttal legyőzte a Barcelonát. A fővárosiaknak Dallasból szurkolt a Mavericks klasszisa, Luka Doncic.

 

A szlovén szupersztár a hivatalos Instagram-oldalán tett közzé képeket a Real Madrid sikeréről, amelyből tevékenyen vette ki a részét Hanga Ádám is: négy pontot dobott és három asszisztot is feljegyeztek a neve mellé.

Nem meglepő, hogy „Baby Bird” a Realnak szurkolt – mielőtt 2018-ban az amerikai ligába került volna, három évig a madridiaknál pattogtatta a labdát.

Egyébként Doncic sem henyélhet, hiszen péntek (ma) éjszaka a Golden State Warriors ellen lép pályára az NBA Nyugati Főcsoportdöntőjének második mérkőzésén – az első meccset nagyon simán nyerte a San Francisco-i együttes.

Laptopról nézte a meccset a szlovén kosárlabdázó
Laptopról nézte a meccset a szlovén kosárlabdázó

 


FÉRFI EUROLIGA
FINAL FOUR, ELŐDÖNTŐ
Barcelona (spanyol)–Real Madrid (spanyol) 83–86 (19–19, 26–15, 11–26, 27–26)

Legfrissebb hírek

NBA: túlórára kényszerült a Cavs, Lakers-siker a Los Angeles-i rangadón

Amerikai sportok
10 órája

NBA: sztárjai segítségével nyert a Bucks; 44 pontig jutott Grimes – videók

Amerikai sportok
Tegnap, 7:52

Könnyedén nyert Olaszországban az éllovas Olympiakosz a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.02.28. 23:03

A Real Madrid nyerte meg az el Clásicót a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.02.27. 23:26

Doncic tripla duplájával győzni tudott a Dallas elleni első meccsén – videók

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:23

Tovább menetel az NBA-ben a Cavs, Harden dupla duplája sem volt elég a Clippersnek – videók

Amerikai sportok
2025.02.24. 08:47

Doncic dupla duplázott, Jokics tripla duplázott a Nuggets–Lakers meccsen

Amerikai sportok
2025.02.23. 07:24

A Knicks elpáholásával folytatja menetelését a Cavs, nyert a GSW is

Amerikai sportok
2025.02.22. 08:57
Ezek is érdekelhetik