– Hogy érzi magát? Néhány nap telt el a döntő óta, enyhült a csalódottsága?
– Voltak már jobb napjaim... – válaszolta a Nemzeti Sportnak Hanga Ádám, az Euroliga szombati döntőjét a török Efes Anadolu ellen egy ponttal elveszítő spanyol Real Madrid 33 éves magyar klasszisa. – Önmagában az, hogy másodikok lettünk, borzasztóan fáj. Az elmúlt napokban nem sok pozitívummal találkoztam. Ha mégis mondanom kell valamit, mitől ér sokat ez az ezüstérem, az lenne, hogy két hónapja még mi magunk sem hittük el, hogy idáig eljutunk. Nekem azonban kis túlzással a második hely szinte ugyanannyit ér, mint a tizedik.
– Beszélne a hangulatról, amely a finálé után a Real Madrid együttesét jellemezte?
– Büszkének kell lenni, de szomorúak vagyunk, voltunk. A legnehezebb azt elfogadni, hogy nem sikerült, hogy karnyújtásnyira voltunk a sikertől. Ráadásul nekem egy éven belül két vesztes finálé jutott, amit nyilván máshogy éltem meg. Persze a tavalyi, Barcelonával elvesztett döntő is fájt, de az más helyzet volt, akkor alig játszottam. Most kulcsjátékos voltam, és általunk végig kontrollált meccsen kaptunk ki.
– Előzetesen azt mondta, ha Euroliga-győztes lesz, minden más további eredménye ajándéknak minősül.
– Így is van, ezért visel meg annyira érzelmileg a vereség. Az első, ami eszembe jutott a döntő után, hogy vajon leszek-e még ennyire közel, lesz-e lehetőségem még valaha Euroligát nyerni... Idáig eljutni is nagy szó volt, főleg olyan csapattal, amelyet az idényben sok kritika ért. A győzni akarásunk példás, de nem lett teljes a kép. Marad a sebek nyalogatása.
– A család segít ebben?
– Egyértelműen. Ilyenkor az ember megpróbálja más perspektívába helyezni az életét: van egy szerető családom, egészségesek a gyerekeim, és jólétben élünk, amire nem mindennap gondolunk. Én ehhez fordulok, mert komfortérzetet nyújt. A kislányaimat nem érdekli, apu miért morcos, ha velük vagyok, félre kell tennem a csalódottságomat. S új célt kell kitűzni, mert az segít. Az ilyen mentális és fizikai erőfeszítés után jön az érzelmi kiürülés, ilyenkor az ember legszívesebben elbújna a világ elől.
– Kitaláljuk az új célt: nem lehet más, mint a spanyol bajnokság megnyerése.
– Pontosan, és szerdán már meccset játszunk, a negyeddöntő első mérkőzését a Manresa ellen.
– Mi hangzott el az öltözőben a döntő után, amit megoszthat olvasóinkkal?
– Pablo Laso vezetőedző szinte ugyanazt mondta el, mint én: a jövőbe kell tekinteni. A Spanyol Kupa döntőjét az Efes elleni meccshez hasonlóan veszítettük el a Barcelona ellen, utána nagy hullámvölgybe kerültünk, de hasonló nem történhet meg még egyszer. Ez a munkánk, benne van, hogy kikapunk.
– A saját teljesítményével kapcsolatban mit mondana?
– Mindig jobbat akarok magamtól is. Pontszegény mérkőzés volt a finálé, amelyen nem a támadás dominált, én pedig védekezésben az idény egyik legjobb teljesítményét tettem a közösbe. Ha egy pontot szereztem volna, és az emberem dob rólam negyvenet, de nyerünk, az sem számított volna, de nem így lett.
– Borzasztóan rosszul dobták a hárompontosokat, harminchárom kísérletükből mindössze hat ért célba. Tudja ennek az okát?
– Rossz napunk volt, talán elizgultuk, nem tudom. A triplák nyolcvan-kilencven százaléka jó dobásválasztás volt, de most nem mentek be. A kosárlabdában ez benne van. Mérgelődni nem lehet, nem szabad ezen, mert aki rádobja, azért teszi, hogy betaláljon. Talán azon lehet utólag polemizálni, hogy a végén, egypontos hátrányban érdemesebb lett volna személyi hibát elkövetni, de az sem jelentett volna garanciát a sikerre.
– Milyen hatással lehet a belgrádi torna a végül harmadik Barcára és önökre?
– Mi végre elhisszük, hogy meg tudjuk verni a Barcát... Amely szintén úgy ment Belgrádba, hogy győzni akar, tehát ugyanúgy csalódott.
– Mi az Efes titka?
– Az előző négy kiírásban egyaránt a final fourba jutott, az utóbbi kettőt megnyerte. Egyszerű a recept, a folyamatosság. Amikor egy nagy klub a csapat magját, hat-nyolc jó játékost egyben tud tartani, jó esélye van ilyen eredményre. Ez nem garancia, de a lehetőséget megteremti.