Női kosár: Szijjártó Péter fogadta az Euroliga-győztes Sopront

Vágólapra másolva!
2022.04.21. 12:49
null
Fotó: <a href="https://www.facebook.com/szijjarto.peter.official" target="_blank">Facebook/Szijjártó Péter</a>
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Euroliga-győztes Sopron Basket női kosárlabdacsapatát fogadta csütörtökön, és megköszönte nekik, hogy dicsőséget szereztek Magyarországnak – számolt be a hírről az MTI.

A miniszter Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy a csapat által elért eredmény „a magyar klubkosárlabda-történet valaha volt legnagyobb sikere”, mivel ez volt az első alkalom, hogy ebben a sportágban egy magyar klub „felér a csúcsra”.

A bejegyzés szerint Szijjártó Péter kifejezte a nagyrabecsülését Török Zoltán ügyvezetőnek, aki 28 éve vezeti a klubot.

A miniszter kiemelte a kormány elkötelezettségét az iránt, hogy „igazi sportnemzet és sportoló nemzet legyünk”.

„Ehhez rendkívül fontosak azok a sportolók és azok a csapatok, akik sikereikkel inspirálják a fiatalokat, és remélem, hogy a hihetetlen isztambuli sikernek köszönhetően sok száz magyar fiatal kapott kedvet a kosárhoz” – írta Szijjártó Péter.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Az Európa-kupában folytatja a Sopron Basket

Kosárlabda
2025.11.04. 20:10

Tiszta vizet öntött a pohárba a külügyminiszter a határon megállított Fradi-vonat ügyében

Európa-liga
2025.11.02. 20:15

Szekszárdon is megőrizte veretlenségét a Sopron; a Győr alig jutott 40 pont fölé a női kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.11.01. 20:15

Súlyos vereségbe szaladt bele a DVTK a női kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.10.29. 19:37

Egy félidőn át bírta a Sopron, Juhász Dorkáék magabiztosan nyertek a női kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.10.22. 19:46

Zala Friskovec: Gáspár Dávid az, akire szükségünk van a válogatottnál!

Kosárlabda
2025.10.22. 11:08

Női kosár: a Sopron Basket edzője lett a szlovén kapitány

Kosárlabda
2025.10.21. 15:37

A harmadik negyedben elúszott a DVTK esélye a győzelemre a női kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.10.16. 21:45
Ezek is érdekelhetik