WNBA: Határ Bernadett részt vehet a Fever edzőtáborában

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.03.11. 21:31
null
Határ Bernadett a Szekszárd elleni februári bajnokin (Fotó: Tolnai Népújság/Mártonfai Dénes)
Határ Bernadett, a Sopron válogatott kosárlabdázója meghívást kapott az észak-amerikai női profiligában (WNBA) szereplő Indiana Fever edzőtáborába – írja az MTI.

 

„Örülünk, hogy Határ Bernadett bekerült az edzőtáborozók névsorába. A legjobb magyar klubcsapat és a válogatott tagjaként rengeteg nemzetközi tapasztalatot szerzett” – idézi a klub honlapja Marianne Stanley vezetőedzőt.

A tréner hozzátette, a sokoldalú játékos a magassága és a képességei miatt támadásban és védekezésben is jól illeszkedik majd a csapatukba.

Az Indiana Fever tavaly februárban jelentette be először Határ szerződtetését, de májusban biztossá vált, hogy bokaműtétje és a koronavírus-járvány miatt a 26 éves kosaras nem utazhat el az Egyesült Államokba.

Korábban három magyar kosárlabdázó, Iványi Dalma, Nagy Andrea és Ujhelyi Petra szerepelt a WNBA-ben.

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda NB I: horvát irányítóval erősített a bajnok Sopron

Kosárlabda
Tegnap, 16:24

Fegyverneky Zsófia: Sikerült egyben tartani a bajnokcsapat gerincét

Kosárlabda
2025.07.08. 10:48

Női kosárlabda Euroliga: a Sopron főtáblás, a DVTK selejtez

Kosárlabda
2025.07.07. 15:37

Jelena Brooks: Ha rá tudok állni a lábamra, akkor játszom

Kosárlabda
2025.07.06. 12:17

Női kosárlabda NB I: Papp Klaudia marad Sopronban

Kosárlabda
2025.07.02. 17:42

Női kosár: Jelena Brooks újabb egy évre aláírt Sopronban

Kosárlabda
2025.06.20. 17:22

Nem vártuk a döntőbe, de győzött a Sopron a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.06.13. 11:44

Török Ágnes: Egyedi helyzet, vitathatatlan, nem voltam még ilyen felkészülésen

Kosárlabda
2025.06.04. 09:57
Ezek is érdekelhetik