
A 211 centiméter magas centerre Körmenden figyeltek fel anno, 2014 és 2018 között az amerikai UCLA egyetemen pallérozódott, jó végzős éve után a játékosbörzére is jelentkezhetett.
A drafton nem kelt el, de a Summer League-ben nyújtott teljesítményével az NBA G League-ben szereplő Westchester Knicksnél – a hasonló becenevű New York-i csapat tartalékegyüttesénél – kötött ki.

Ezt követően 2019-ben Japánba igazolt, előbb a Jokohama B-Corsairs, majd idén a Jamagata Wyverns játékosa lett.
A 24 éves játékossal kapcsolatban a charleroi-i klub hozzátette, szeretett volna visszatérni Európába, és a klubnál nagyon örülnek érkezésének, személyében egy fiatal és motivált játékost szerződtettek és alig várják, hogy edzésbe álljon.
EZZEL A VIDEÓVAL MUTATTÁK BE ÚJ JÁTÉKOSUKAT A BELGA KLUBNÁL

Szolnok: akadt kivetnivaló a görög vendéglátásban

Kosárlabda: Golomán csapata legyőzte a Barcelonát

Golomán György: Jó érzés győzelemmel rajtolni

Kosárlabda: máris légióst cserélt a nyeretlen Paks
