Világvége-hangulat nincs – Vojvoda Dávid a fertőzés gócpontjában él

Sokan irigyelhették a magyar férfi kosárlabda-válogatott klasszisát, Vojvoda Dávidot, amikor a Szolnokkal megnyert négy bajnoki cím és kupagyőzelem után a 2015-ben és 2016-ban még bajnoki döntős, 2014-ben EuroChallenge-győztes olasz élvonalbeli Pallacanestro Reggiana együtteséhez szerződött. (Főszponzorához „igazodva” a csapat Grissin Bon Reggio Emilia néven fut.) Egyrészt mert az egyik legjobb európai liga patinás klubjában játszani sportszakmai szempontból óriási előrelépést jelent, másrészt a mesés Észak-Olaszországban, a történelmi hagyományokban és műemlékekben gazdag Emilia-Romagna tartományban élni felbecsülhetetlen értékű ajándék.

Ma már kevesen irigylik Vojvoda Dávidot. A 170 ezres Reggio Emilia városa az első olaszországi települések között került fel az egészségügyi vészhelyzet miatt március elején narancssárga, majd a koronavírus-fertőzés megállíthatatlan terjedése nyomán rendkívüli korlátozás alá eső vörös zónának nyilvánított területek listájára. És miután Giuseppe Conte miniszterelnök március 9-én Olaszország teljes területére kiterjesztette a legmagasabb fokozatú óvintézkedést, csak különleges engedéllyel hagyhatják el lakóhelyüket az emberek, felfüggesztették a közösségi, csoportos vagy tömegeseményeket, a sportesemények megrendezését, valamennyi sportág bajnoki küzdelmeit – egyelőre április harmadikáig.

– Egyáltalán nem zavar, itthon vagyok, beszélgethetünk nyugodtan – mondta Vojvoda Dávid, miután egy-két csörgést követően felkapta a telefonját. – Ma már edzésünk sem volt (március 11-én, szerdán értem el Reggio Emiliában – a szerző), nincs mit csinálnom, kicsit jó is beszélgetni valakivel…

– Drámaian megváltozott az élete?
– Megváltozott, a kihirdetett óvintézkedéseket be kell tartani, és be is tartják a városban az emberek, de világvége-hangulat azért nincs… A leginkább szembetűnő változás, hogy kevesebben járkálnak az utcán, a kisebb éttermek, bárok nem nyitnak ki, s a nyitva tartó helyek sincsenek tömve, ahogyan korábban megszokhattuk.

– Nincs nyoma pániknak?
– Amikor a miniszterelnök bejelentette, hogy az egész országra kiterjeszti a karantént, az emberek megrohamozták a bevásárlóközpontokat, az élelmiszerüzleteket, és a bejáratoknál óriási tumultus volt, mert csak kis csoportokban engedték be őket vásárolni. De nem üresek a boltok, óriási pánikot nem lehet érezni, Reggio Emilia sem vált kísértetvárossá. Sokakat látni az utcán arcmaszkban, kesztyűben – és a kávézóban, ahová reggelente járok, az eladók gumikesztyűben szolgálnak ki, folyamatosan fertőtlenítik, törölgetik a tálcákat, asztalokat, székeket.

– Milyen szigorítást vezettek be a kosárlabdacsapatnál?
– Mivel Reggio Emilia a járvány kitörése kezdetén a gócpont közvetlen közelében volt, már hetekkel ezelőtt életbe lépett a protokoll: az öltözőinket gyakran fertőtlenítik, két-három fertőtlenítőhelyet állítottak fel a csarnokban, ahol a tréningeinket tartjuk, az edzőruhánkat nem dobhatjuk le a földre, azonnal a táskánkba kell tennünk, az öltözőben, zuhanyzóban csak papucsban szabad mászkálnunk, egymástól egyméteres távolságot kell tartanunk, nincs pacsizás, ölelkezés, kézfogás.

– Mondjuk egyméteres távolságtartással nehéz védekezni, és úgy általában kosárlabdázni, nem?
– Teljesen értelmetlen… Amikor nyilvánosságra hozták, hogy szüneteltetik a kosárlabda-bajnokságot is, a legtöbb élvonalbeli klub tíz-tizenöt napos pihenőt adott a játékosainak, a nagyobb klubok csarnokait a hivatalos intézkedés nyomán be is zárták, a mi, kisebb csarnokunkban tegnap (március 10-én – a szerző) még edzhettünk, de ma reggel közölte a vezetőség, hogy egy hétig nincs edzés. Felesleges is.

– Beszélt a csapattársaival a hogyan továbbról, arról, hogy most mihez kezdenek?
– Főként az amerikai játékosain­kon látszott nagy feszültség, nemigen tudják, mit csináljanak. Miután kiderült, hogy a pesarói kosár­labdacsapat két stábtagja elkapta a fertőzést, arról lehetett hallani, hogy az amerikai légiósok kétségbeestek, sorra bontják fel a szerződésüket, minél előbb haza akarnak repülni. Elvileg hazamehetnek, csak azt nem tudni, végeztek-e rajtuk tesztet, és hazaviszik-e a fertőzést. Mert mi lassan egy hónapja élünk a gócpontban, és rajtunk semmiféle tesztet sem végeztek el. Csak annyit tudunk, hogy március tizenhetedikéig nem edzhetünk, mindenkinek otthon kell maradnia és pihennie.

– Orvosi tájékoztatást sem kaptak?
– Ott volt edzésen a csapatorvos, és elmondta azt, amit a híradásokban is hallhattunk, hogy száraz köhögés, magas láz, rosszullét esetén azonnal jelezzünk. Nos, nekem szombaton hőemelkedésem, hasmenésem volt – valami rosszat ehettem –, és egy csapattársam is ilyesmivel kínlódott, de nem mondtak semmit, meg sem vizsgáltak. Szerencsére másnap reggelre semmi bajom sem volt.

– Ha nem akar, nem válaszol: a szerződésében garantált a fizetése, vagy bukik mondjuk pontpénzt az elmaradt mérkőzések miatt?
– Egyáltalán nem. Munkaszerződésem van – ha itt hagynám az egészet, szerződést szegnék, s akkor ez az idény menne a kukába. Mondjuk hivatalosan nem lehet elhagyni a várost, de ha hazaautóznék, otthon kéthetes karanténba kellene mennem, s a másfél éves gyerekem közelébe sem kerülhetnék.

– Ezek szerint a családja nincs önnel Reggio Emiliában?
– Még a válogatott két Európa-bajnoki selejtezője előtt utazott haza velem a feleségem és a kisfiam, s miután Áronnak még néhány kötelező oltást be kellett adatni, a meccsek után maradtak, március elején jöttek volna ki utánam. (A magyar válogatott február 20-án 77–75-re győzte le Szlovéniát, 23-án 62–60-ra Ukrajnát az Eb-selejtező F-csoportjában – a szerző) De kitört a járvány, azóta Dóri szüleinél várakoznak Budapesten, csak akkor indulnak, ha megnyugtatóan rendeződik a helyzet. Nagyon hiányoznak, de sokkal nyugodtabb vagyok, hogy Budapesten vannak, mert az ő biztonságuk az első.

– Biztos buta a kérdés: hogyan találja fel magát egyedül? Mennyire segítenek egymásnak a csapattársaival?
– Edzésen kívül eddig sem volt olyan nagy összejárás a csapattagok között… Találok reggel kávézót, délben kisebb éttermet, ahol tudok enni, a vacsorát meg itthon megoldom. Pihenek, tévézek, telefonálok, a családtagokkal, barátokkal beszélek, a netet böngészem. Le-lejárok sétálni, mert nulla huszonnégyben nem lehet megmaradni a lakásban, attól meg lehet bolondulni. És reménykedem, hogy április harmadikáig jóra fordul minden – persze nem csak az idény folytatása miatt. Egyébként arra már készült terv, ha április ötödikén újraindulna a bajnokság, egy hónap alatt lejátszott tizenegy zárt kapus meccsel eljutnánk a rájátszásig. Kétnaponta mérkőzés, közte utazás, kemény lesz, de le tudnánk pörgetni. A playoffban aztán a párharcok nem három, hanem két nyert mérkőzésig tartanának. De sajnos az is benne van a pakliban, hogy nem tudják megnyugtatóan megfékezni a járványt, és április elején lefújják a bajnokságot.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2020. március 14-i lapszámában jelent meg.)