Férfi kosár: Remélem, elengednek – Golomán jönne a válogatottba

Vágólapra másolva!
2020.01.07. 11:26
Megtalálta új csapatát Golomán György. A 23 éves erőcsatár már két mérkőzést játszott a japán másodosztályban, és a magyar válogatottban is számítanak rá a februári selejtező találkozókon, ha klubja elengedi.

– Harmincnyolc pont az első mérkőzésén, huszonöt a másodikon. Ennyire kimagaslik a tudása a japán másodosztályból?
– Szerintem ehhez az is hozzátartozott, hogy eléggé bennem volt a játszhatnék – vázolta a helyzetet érdeklődésünkre Golomán György, a Jamagata Wyverns új erőcsatára. – Egy kemény hónapot kihagytam, mielőtt ideértem a Jamagatához, nagyon motivált, hogy ismét pályára léphetek – azért is, mert az előző csapatomtól elküldtek. – Harmincnyolc pont az első mérkőzésén, huszonöt a másodikon. Ennyire kimagaslik a tudása a japán másodosztályból?
– Szerintem ehhez az is hozzátartozott, hogy eléggé bennem volt a játszhatnék – vázolta a helyzetet érdeklődésünkre Golomán György, a Jamagata Wyverns új erőcsatára. – Egy kemény hónapot kihagytam, mielőtt ideértem a Jamagatához, nagyon motivált, hogy ismét pályára léphetek – azért is, mert az előző csapatomtól elküldtek.

– A másodosztályban is csak két légiós kaphat lehetőséget, mint az élvonalban?
– Igen. Új klubomnál hasonló problémák voltak, mint az előzőnél, nemigen ment a csapatnak, innen is elküldtek egy légióst, tehát nem feltétlenül mondanám, hogy könnyebb lenne a helyzetem. Meglátjuk, mi lesz...

– A kevés külföldi hely miatt talán túlzott elvárásokat támasztanak a légiósokkal szemben?
– A japán bajnokságban egyáltalán nem meglepő a légióscsere, van olyan gárda, amely az idényben többször is változtat. Kicsit máshogy működik, mint otthon, Japánban kis túlzással LeBron Jamesnek kell lennie annak, akire biztosan igényt tartanak.

– Jamagata mennyiben különbözik Jokohamától?
– Jokohama nagy város, Jamagata kicsi, az ország északi részén található. Egyelőre jók a benyomásaim, nincs sok tennivaló, nem történik sok minden és Japánhoz hűen tiszta, fejlett a város. Megkapja az ember, amire szüksége van, de nincs sok kikapcsolódási lehetőség, tehát nincs, ami elvonja a figyelmet a kosárlabdától.

– Új együttesénél mik a célok? A tabella hátsó felében tanyázik...
– Valóban nincs az élmezőnyben, az edzőt is leváltották, az egyik külföldi játékost lecserélték, egy másik megsérült. Elég nehéz szituációban vagyunk, a cél, hogy kezdjünk el győzelmeket szerezni és felzárkózni a táblázaton. Japán edzőnk van, jól tud angolul, régebben a UCLA-n edzősködött, de elkerültük egymást.

– Hajba Ádám, az Egis Körmend ügyvezetője azt mondta, tett önnek ajánlatot a klub. Miért utasította vissza?
– Amikor kiderült, hogy Jokohamában megváltak tőlem, sok magyar csapat mutatott érdeklődést. Mindenkinek elmondtuk, hogy nagyon friss még a dolog, külföldi opciókban gondolkodunk, nem Magyarország a célpont, ne tegyenek ajánlatot. Ennek ellenére a Körmend tett, amit nem fogadtam el. Nagyon jólestek a megkeresések, előbb vagy utóbb eljön az ideje, hogy itthon játsszak, és akkor minden csapat előtt nyitva áll majd az ajtó. A magyar bajnokság évről évre fejlődik, európai szinten egyre magasabban jegyzik.

– Szerepet játszott a döntésében az is, ha már Japánban kezdte az idényt, megismerkedett valamennyire a körülményekkel, akkor fejezze is be ott?
– Természetesen, már az idény előtt voltak terveim, és szerettem volna ezekhez tartani magam, ezek között az is szerepelt, hogy a teljes évadot szenteljem a japán játéknak.

– Egy hónap múlva Európa-bajnoki selejtező vár a magyar válogatottra. Kapott már jelzést, hogy számítanak-e önre?
– Kaptam, a csapatváltás alatt beszéltem Ivkovics Sztojan szövetségi kapitánnyal, aki kérte, amint kiderül, hol folytatom, jelezzem neki. Megtettem, most egyeztet a magyar szövetség és a klubom. Remélem, elengednek, ha rajtam múlna, én nagyon szívesen mennék.

Legfrissebb hírek

Óriási hajrát produkált az előző kiírás bronzérmese; a címvédő simán nyert a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.10.16. 23:15

Szolnok: akadt kivetnivaló a görög vendéglátásban

Kosárlabda
2025.10.15. 09:30

Kosárlabda: Golomán csapata legyőzte a Barcelonát

Kosárlabda
2025.10.12. 14:44

Rosco Allen 25 ponttal vette ki a részét japán csapata első győzelméből

Kosárlabda
2025.10.11. 13:44

Golomán György: Jó érzés győzelemmel rajtolni

Kosárlabda
2025.10.08. 17:40

Kosárlabda: máris légióst cserélt a nyeretlen Paks

Kosárlabda
2025.10.06. 19:48

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.10.03. 23:55

Golomán György újra az ACB-ligában játszik

Kosárlabda
2025.10.03. 10:10
Ezek is érdekelhetik