Férfi kosár: Ivkovics Sztojan felajánlja a lemondását

BOBORY BALÁZSBOBORY BALÁZS
Vágólapra másolva!
2020.01.20. 20:27
null
Ivkovics Sztojan felajánlja a lemondását (Fotó: Földi Imre)
A Nemzeti Sport hétfőn úgy értesült, hogy a férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya, Ivkovics Sztojan felajánlja a lemondását. Sorsa a szövetség január 28-i elnökségi ülésén dől el.

 

Egy hónappal az Európa-bajnoki selejtezősorozat kezdete előtt helyzet van a magyar férfiválogatottnál.

Minden azzal kezdődött, hogy január 1-jén Ivkovics Sztojan, a nemzeti csapat szövetségi kapitánya bejelentette, szakmai igazgatóként átveszi az irányítást az évadban eddig botladozó Kaposvárnál, ahol általános menedzserként már fél éve dolgozott. Ez a lépés annak fényében mindenképpen érdekesnek tűnt, hogy a szövetségi kapitányok kontraktusában szerepelt, nem vállalhatnak vezetőedzői feladatot klubnál, így Ivkovics megszegte a szerződését.

Úgy tűnt, a vétség csak az anyagiak terén hoz változást, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének főtitkára, Bodnár Péter több alkalommal úgy nyilatkozott, hogy a szövetségi kapitány bérezése főállásra lett megállapítva, s mivel Ivkovics januártól napi szinten dolgozik Kaposváron is, a fizetése is csökkenhet.

Változások Debrecenben
Nagyon hektikusan szerepel a DEAC a férfibajnokságban, a debrecenieknek ötvenszázalékos a mérlegük 16 forduló után, a ZTE elleni szombati, hazai vereséggel a tabella hetedik helyére csúsztak vissza. A hajdúsági klub vezetősége a jobb eredmények elérésének érdekében a szakmai stábban eszközölt változtatásokat. A másodedző Justinas Spokas helyett a továbbiakban a Szeged kispadjáról novemberben távozó Andjelko Mandics lesz Kovács Adrián segítője, illetve szintén másodedzőnek érkezik a korábbi remek center, Lekli József. Berényi Sándor szakmai tanácsadó és Kádár Tamás eddigi másodedző a klubnál marad és az utánpótlás terén kap hangsúlyos feladatot. Rossz hír a DEAC-szurkolók számára, hogy a csapat egyik leghatékonyabb játékosa, Milos Boriszov gerincproblémákkal küzd, a montenegrói magasbedobó legalább két hónapig nem állhat a szakmai stáb rendelkezésére, pótlásáról még nem döntött a debreceni vezetőség.

A szankciókról a január 28-án tartandó elnökségi ülés hivatott dönteni, mi azonban úgy tudjuk, Ivkovics Sztojan a hét végén az MKOSZ vezetőinek és az elnökségi tagoknak elküldött levélben lényegében felajánlja a lemondását.

Számomra mindig a magyar válogatott a legfontosabb, de az embernek van büszkesége, a kialakult hierarchiát pedig be kell tartani. Úgy gondolom, olyan megoldást ajánlok január 28-án az elnökségnek, amely mindenki számára elfogadható lesz. Az elmúlt nyolc évben sikerült közösen felépíteni egy rendszert, ezt nem szabad lerombolni, tudom a felelősségem. Az anyagiak nálam soha nem számítottak kérdésnek” – mondta lapunknak sejtelmesen Ivkovics, aki az állítólagos levélről nem kívánt nyilatkozni. A szakember azt is hozzátette, elképzelhető, hogy hibázott, ám úgy gondolta, ha a 3x3-as válogatott élén a PVSK-tól decemberben menesztett Csirke Ferenc dolgozhatott az elmúlt években, akkor az ő szerepvállalása sem okoz lényegi problémát.

Természetesen kérdéseinkkel a szövetséget is megkerestük, és Pókász Endre sajtófőnök annyit közölt, hogy kapitánykérdésben az MKOSZ a január 28-i elnökségi ülésig nem kíván nyilatkozni.

Hogy mennyire eszik forrón a kását, majd kiderül, de úgy tudjuk, hogy mind a szövetség képviselői, mind Ivkovics keresik az optimális megoldást, és közel sem biztos, hogy változás lesz a magyar válogatott kispadján.

Váradi Benedek, a Falco csapatkapitánya
Személy szerint engem egyáltalán nem zavar, hogy a kapitány klubcsapatnál is edzősködik, egészen friss az élmény, hiszen most játszottunk Kaposváron, és nem volt furcsa a szituáció. Ilyenre máskor, máshol is akadt példa, egyelőre ennyit tudok mondani erről. Ami biztos, nagyon várjuk már az Eb-selejtezők kezdetét!
Legfrissebb hírek

A magyar válogatott kiesett a 3x3-as kosár Eb-ről

Kosárlabda
2025.09.06. 16:51

Vereséggel kezdett a férfiválogatott a 3x3-as kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 13:23

Férfi kosárlabda Eb: Izraellel játszanak a címvédő spanyolokat kiejtő görögök

Kosárlabda
2025.09.05. 11:20

Golomán György motiváltan készül új csapatánál

Kosárlabda
2025.08.30. 08:58

A németek és a szerbek is magabiztos sikerrel maradtak hibátlanok a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.08.29. 23:10

Ki állítja meg Szerbiát a férfi kosárlabda Európa-bajnokságon?

Kosárlabda
2025.08.27. 06:40

Törlés, késés, defekt – Bobory Balázs publicisztikája

Kosárlabda
2025.08.26. 00:01

Vojvoda Dávid: A hozzáállásnak is másnak kell lennie

Kosárlabda
2025.08.23. 11:14
Ezek is érdekelhetik