Női kosár: Rátgéber újra kézbe vehette az Euroliga-trófeát

Vágólapra másolva!
2019.09.27. 13:30
null
Rátgéber László és az Euroliga-trófea (Fotó: ratgeberakademia.hu
A Nemzeti Kosárlabda Akadémia junior leánycsapata szerencsésen megérkezett Moszkvába, ahol Sabtaj von Kalmanovics-kupán vesz részt. Hartung Anita együttese az első körben azzal a Kurszkkal találkozik, amelynek a felnőtt gárdája az előző kiírásban döntőt játszott az Euroligában, majd szombaton a házigazda Szparta&k M.R. Vidnoje együttesével, vasárnap pedig az MBA Moszkvával mérkőzik meg.


„A Nemzeti Kosárlabda Akadémia szakmai és stratégiai igazgatóját, Rátgéber Lászlót nagy szeretettel és legalább ugyanakkora tisztelettel fogadtáka torna házigazdájánál. Természetesen nem feledték, hogy tíz évvel ezelőtt neki köszönhetően ült fel a Szpartak Moszkva női csapata az európai kosárlabdázás trónjára: Euroligát nyert. A főmenedzser, Steven Kosztalasz társaságában hamar előkerült az Euroliga-győztesnek járó trófea, amelyet Rátgéber László nagy örömmel vett a kezébe
” – írta beszámolójában a Nemzeti Kosárlabda Akadémia.

Legfrissebb hírek

Triplaesőt zúdított a címvédőre a Fenerbahce, be is jutott a férfi kosár Euroliga döntőjébe

Kosárlabda
2025.05.23. 19:21

Otthagyja az Euroligát a 11-szeres német bajnok

Kosárlabda
2025.05.07. 13:37

Két ponttal nyert Madridban, így négy meccsen továbbjutott az Olympiakosz az Euroligában

Kosárlabda
2025.05.01. 23:12

Szoros meccseken, de a papírformát nem borítva nyert a Fener és a Pana az Euroliga rájátszásában – videók

Kosárlabda
2025.04.22. 23:01

A pécsi csoda éve – Csinta Samu publicisztikája

Kosárlabda
2025.04.21. 23:03

A Real Madrid „lesimázta” a Bayernt, teljes az Euroliga rájátszásmezőnye

Kosárlabda
2025.04.18. 23:27

Rátgéber László a 30 éve kezdődő pécsi kosárhegemóniára emlékezett

Kosárlabda
2025.04.17. 18:02

Hosszabbításban nyert a Panathinaikosz, véget ért az alapszakasz az Euroligában! – VIDEÓK

Kosárlabda
2025.04.11. 23:29
Ezek is érdekelhetik