Kosárlabda: LeBron James a vb helyett filmet forgat

Vágólapra másolva!
2019.04.01. 22:11
LeBron James bejelentette, idén nyáron nem szerepel a kosárlabda-világbajnokságon, de nem zárta ki, hogy jövőre az amerikai válogatott rendelkezésére áll a tokiói olimpián.

„Nagyon kedvelem Gregg Popovich szövetségi kapitányt, de ez nem a megfelelő nyár a számomra – mondta hétfőn a Los Angeles Lakers szupersztárja, aki többek között azért nem utazik a kínai vb-re, mert Space Jam 2 című film forgatásán vesz részt. – Az olimpia attól függ, hogy érzem magam, de nagyon szeretem az ötkarikás játékokat."„Nagyon kedvelem Gregg Popovich szövetségi kapitányt, de ez nem a megfelelő nyár a számomra – mondta hétfőn a Los Angeles Lakers szupersztárja, aki többek között azért nem utazik a kínai vb-re, mert Space Jam 2 című film forgatásán vesz részt. – Az olimpia attól függ, hogy érzem magam, de nagyon szeretem az ötkarikás játékokat."

A 34 éves kosaras tavaly igazolt a patinás kaliforniai csapathoz, de első idénye nem sikerült jól, ugyanis a Lakers sorozatban hatodszor is lemaradt a rájátszásról az NBA-ben. Az alapszakasz hátralévő mérkőzésein James már nem lép pályára, hogy kikúrálhassa ágyéksérülését, s a következő idényre teljes értékű legyen.

James eddig három olimpián vett részt: a 2008-as, pekingi és a 2012-es, londoni játékokon aranyérmes volt, míg 2004-ben, Athénban bronzérmet nyert.

Legfrissebb hírek

Férfi kosarasaink a csoportelsőségért lépnek pályára Észak-Macedóniában

Kosárlabda
2025.08.19. 08:53

Férfi kosárlabda vb-előselejtező: változott a magyarok észak-macedóniai mérkőzésének helyszíne

Kosárlabda
2025.08.12. 14:14

Pallai Tamás: Mindannyian érezzük, van bizonyítanivalónk

Kosárlabda
2025.08.09. 08:45

Férfi kosár: Benke és Meleg nem játszik a románok elleni vb-előselejtezőn

Kosárlabda
2025.08.06. 09:55

Még egy évet biztosan marad: LeBron James lehívta opcióját a Lakersnél

Amerikai sportok
2025.06.29. 19:04

„Rudy Gobert a sárkány a Trónok Harcából”; Harden megint eltűnt – NBA-legek a rájátszás első köre után

Amerikai sportok
2025.05.08. 15:59

NBA: a kiesés után LeBron James még nem tudja, hogy folytatja-e

Amerikai sportok
2025.05.01. 13:01

Közönségszórakoztató meccsen csapott össze LeBron James és Stephen Curry – videók

Amerikai sportok
2025.04.04. 07:59
Ezek is érdekelhetik