Férfi kosár Euroliga: Hangáék sorozatban ötödször győztek

KERESZTURY GÁBOR (KEZDŐ5.HU)KERESZTURY GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2018.11.16. 21:46
A Hanga Ádámmal felálló FC Barcelona hosszabbítás után 88–85-re megverte idegenben a litván Zalgiris Kaunast a férfi kosárlabda Euroliga alapszakaszának hetedik fordulójában, ezzel egymás után az ötödik győzelmét aratta az első számú európai kupasorozatban.

Egyetlen másodpercig sem játszott hátrányban a Barcelona a félelmetes hangulatú Zalgirio Arenában, ám mégis hosszabbításra kényszerültek a katalánok a kaunasiak vendégeként. Végül azonban behúzták zsinórban ötödik euroligás győzelmüket, amely az eddigi legértékesebb volt számukra.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu

Jól kapta el a mérkőzés rajtját a Barca, a palánk alatt Ante Tomic, kintről pedig a hat kísérletéből öt triplát elsüllyesztő Kyle Kuric volt állandó veszélyforrás. A Zalgiris rendre visszajött egy-két labdabirtoklásnyi távolságba, ám a Barca mindig elhúzott 10 pont körüli különbséggel, és 59–72-nél már-már úgy tűnt, hogy zsebben van a mérkőzés a vendégeknek.

A litvánok azonban továbbra is óriásit küzdöttek, és a Barca néhány hibáját kihasználva újra visszajöttek a meccsbe, sőt végül éppen Hanga kihagyott közelije után, White zsákolásával ki is egyenlítettek, jöhetett a hosszabbítás (76–76). Itt aztán a korábbi sikerei színhelyére visszatérő Kevin Pangos adta meg a kegyelemdöfést előző csapatának, egy-egy nagyon fontos triplát és duplát a helyére küldve. A Barca a hosszabbítás első hét pontját szerezte és már vissza sem nézett a hátralévő időben (85–88).

A Barcában Hanga Ádám kezdőként pályára lépve 27 perc alatt 7 pontig (4/1 dupla, 3/1 tripla, 5/2 büntető) jutott, leszedett 5 lepattanót, adott 2 gólpasszt, szerzett és eladott 1-1 labdát, a 3 beütött faultja mellett pedig kiharcolt 4 személyi hibát, így 8-as indexmutatóval zárt.

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
Zalgiris Kaunas (litván)–Barcelona (spanyol) 85–88
(18–23, 16–16, 16–21, 26–16, 9–12) – hosszabbítás után

Legfrissebb hírek

Könnyedén nyert a Falco; a Körmend hosszabbításban verte meg a Szolnokot a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.01. 20:57

Könnyedén nyert Olaszországban az éllovas Olympiakosz a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.02.28. 23:03

Meglepetés Kecskeméten, megszerezte harmadik győzelmét a sereghajtó a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.02.28. 19:57

A Real Madrid nyerte meg az el Clásicót a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.02.27. 23:26

Luigi Datome sosem feledi a legutóbbi „szúnyoginváziós” vereséget a mieink ellen

Kosárlabda
2025.02.23. 12:08

Vojvoda Dávid: A végén a helyén volt a szívünk

Kosárlabda
2025.02.22. 08:34

Somogyi Ádám: Van esélyünk nyerni Izland ellen

Kosárlabda
2025.02.20. 06:31

A Kecskemét finn légiósa: Talán szélesebb volt a fehérvári gyűrű

Kosárlabda
2025.02.14. 16:30
Ezek is érdekelhetik