Videó: Hanga szenzációs blokkja döntött a címvédő ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.21. 12:13
A spanyol férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 33. fordulójában az FC Barcelona Lassa a címvédő Valencia vendége volt szombat este – a sikerhez pedig Hanga Ádám szenzációs megmozdulása kellett.

A találkozón jól kezdtek a hazaiak, 11 ponttal is vezettek az első felvonásban, a második negyedtől kezdve viszont fej fej mellett haladtak a felek. A záró játékrészben fordított a Barca, és hiába egyenlített Vives, Heurtel büntetőjével a végjátékba, az utolsó támadásokra egypontos vendég vezetéssel fordultak a felek (70–71). Az utolsó játékban aztán volt is egy helyzete a Valenciának arra, hogy megszerezze a győzelmet, jött azonban Hanga Ádám szenzációs blokkja.

A gránátvörös-kékek fontos sikert arattak, mivel 23–10-zel a harmadik helyen állnak, a Valencia pedig 22–11-gyel a negyedik – a Barca előtt 24–9-cel a Baskonia a második. Jelen állás szerint tehát a Real Madriddal a döntőben találkozhat Szvetiszlav Pesics ellenfele (amennyiben túljut a negyed- és az elődöntőn), de egy forduló még hátra van az alapszakaszból.

A magyar válogatott Hanga Ádám 4 pontot (2/6 dupla, 0/3 tripla), 5 pattanót, 1 blokkot, és 1-1 beütött és kiharcolt személyit jegyzett, ami 22 perc alatt 2 VAL-t ért.

Legfrissebb hírek

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
11 órája

„A csapatváltásoknál még a gyerekeinkre is átkot szórtak” – Hanga Ádám és felesége őszintén a nehézségekről

Kosárlabda
2025.09.07. 16:45

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

Magabiztos sikerrel szerezte meg első győzelmét a Valencia

Spanyol labdarúgás
2025.08.29. 23:40

Buchanan triplázott, a Villarreal öt góllal küldte haza a Gironát

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 21:40
Ezek is érdekelhetik