Férfi kosár Euroliga: három nagy és egy meglepetés a négy között

Vágólapra másolva!
2018.04.27. 23:48
Befejeződött a férfi kosárlabda Euroliga negyeddöntője: a CSZKA Moszkva, a Fenerbahce és a Real Madrid mellett egy meglepetéscsapat, a litván Zalgiris Kaunas került be a final fourba.

A címvédő Fenerbahce egy meccset elbukott ugyan Hanga Ádám korábbi csapata, a Baskonia ellen, de 3–1-es összesítéssel simának mondható a továbbjutása. A CSZKA is csak egy meccset engedett a városi rivális Himkinek, igaz, a nagyobbik moszkvai csapat egyik győzelme sem volt nagyobb ötpontosnál, a negyedik találkozót például csak eggyel nyerte meg.

A Real Madrid is ott lesz a négyes döntőben, ám a spanyoloknak ezúttal sokkal jobban meg kellett szenvedniük a negyeddöntőben. Az egész szezonban sérülésektől sújtott „királyi gárda” pályahátrányból vágott neki a Panathinaikosz elleni párharcnak, az első meccsen úgy kapott ki, hogy 20–0-ra (!) vezettek a görögök, a következő három összecsapást azonban egyaránt behúzták Pablo Laso fiai.

A legnagyobb meglepetést a litván Zalgiris Kaunas szerezte, amely szintén pályahátrányból, négy meccsen diadalmaskodott az Olympiakosz elleni ütközetben.

Az Euroliga négyes döntőjét május 18. és 20. között rendezik Belgrádban.

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
NEGYEDDÖNTŐ
Fenerbahce (török)
–Baskonia (spanyol) 3–1
CSZKA Moszkva (orosz)–Himki Moszkva (orosz) 3–1
Panathinaikosz (görög)–Real Madrid (spanyol) 1–3
Olympiakosz (görög)–Zalgiris Kaunas (litván) 1–3

Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
23 órája

A Bayern München kilenc ponttal legyőzte a Crvena zvezdát a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.10.02. 23:34

Férfi kosár Euroliga: magabiztos győzelemmel kezdett a címvédő Fenerbahce

Kosárlabda
2025.10.01. 23:16

A Dubai megverte a Partizant az Euroliga-nyitányon, a másik újonc 100 pont fölé jutott a Barca ellen

Kosárlabda
2025.09.30. 21:09

A szurkolók bőröndökkel üzentek: az edzőnek távoznia kell – videó

Minden más foci
2025.08.05. 15:19

Férfi kosár Euroliga: a Fenerbahce megverte a Monacót a döntőben

Kosárlabda
2025.05.25. 22:41

Triplaesőt zúdított a címvédőre a Fenerbahce, be is jutott a férfi kosár Euroliga döntőjébe

Kosárlabda
2025.05.23. 19:21

A Barcelona és az Anadolu Efes is egyenlített a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.05.02. 23:15
Ezek is érdekelhetik