Férfi kosár: Hangáék a Realt legyőzve lettek kupagyőztesek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.02.18. 21:00
null
Hanga Ádám remek játékkal járult hozzá a sikerhez (Fotó: El Confidencial/Twitter)
Hanga Ádám csapata, a Barcelona nyerte a Király-kupát, így a magyar válogatott kosárlabdázó megszerezte első trófeáját Spanyolországban.

 

A spanyol szövetség honlapja szerint a vasárnap este Las Palmasban 10 ezer néző előtt rendezett kupadöntőben a katalánok 92–90-re győzték le a Real Madridot. Az utolsó negyed előtt már 15 pont volt a Barca előnye, de végül szoros hajrában kellett őriznie vezetését.

Hanga 28 és fél perc alatt 12 pontot dobott, három lepattanót és négy labdát szerzett, egyszer blokkolt, illetve öt beütött és egy kiharcolt személyi hibája volt. Kipontozódása miatt a végjátékban már nem volt a pályán.

A kiváló játékos 2011 óta szerepel Spanyolországban, és ez az első trófeája idegenlégiósként.

A Barcelona a negyeddöntőben a Baskoniát, az elődöntőben a házigazda Gran Canaria csapatát győzte le.

„Nagyon boldog vagyok, borzasztóan sokat dolgoztam ezért a sikerért, az egész karrierem benne van ebben a győzelemben. Nagy ünneplés lesz Barcelonában!” – nyilatkozta az MTI-nek Hanga.

Legfrissebb hírek

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
13 órája

„A csapatváltásoknál még a gyerekeinkre is átkot szórtak” – Hanga Ádám és felesége őszintén a nehézségekről

Kosárlabda
2025.09.07. 16:45

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

„Rendesen el kellene magyarázniuk a szabályt...” – Pedri az el Clásicón elmaradt tizenegyessel érvelt

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 09:04

Kétgólos hátrányból a ráadásban nyert a Barcelona a Levante otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.08.23. 21:41
Ezek is érdekelhetik