Női kosár: esélytelennek tartja csapatát a Sopron edzője

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.01.30. 19:47
Abszolút esélytelennek tartja csapatát Roberto Íniguez, a Sopron edzője a női kosárlabda Euroliga negyeddöntője előtt.

„Nyugodtan mondhatjuk magunkról, hogy underdogok vagyunk, vagyis abszolút esélytelenek. A negyeddöntőt a Fenerbahce ellen játszunk, és a realitás az, hogy nekik körülbelül 99.99, vagyis majdnem száz százalék esélyük van a továbbjutásra – nyilatkozta a spanyol tréner a Magyar Rádió keddi, Sportvilág című műsorában. – De mi megpróbáljuk, miért ne tennénk? Jó úton haladunk, mindennap keményen dolgozunk, önbizalmunk is van.”

A soproniak szerdán 18 órától a francia Bourges-t fogadják az utolsó, 14. fordulóban, de a végeredménytől függetlenül az A-csoport második helyén végeznek, míg a török Fenerbahce harmadik lesz a B-csoportban.

Roberto Íniguez kétszer nyert veretlenül spanyol bajnokságot, az Euroligában egyszer győzött, és további három alkalommal jutott döntőbe csapataival.

Mint kifejtette, a kontinentális kupasorozatban szerepelni az idén még nehezebb, mint korábban, ugyanis olyan klubokkal néznek szembe, amelyek korlátlan költségvetéssel működnek, és sorra vásárolják meg a világ legjobb játékosait, a magyar bajnokcsapat azonban nem tud versenyezni ezzel.

„Egy klub ereje vagy értéke abban rejlik, ahol éppen tart. Másodikak lettünk a csoportunkban, ezt senki nem gondolta volna előtte” – fejtette ki a vezetőedző.

Korábban Török Zoltán ügyvezető úgy nyilatkozott, a mostani idényben az Euroliga az igazán fontos az együttes számára, a hazai bajnokság nem annyira. A vezetőedző ezt úgy kommentálta, a klubvezető jelenleg nagyobb áldozatokat és erőfeszítéseket is vállal azért, hogy az Euroliga-álmok tovább éljenek, de ha eljön a bajnoki rájátszás ideje, biztosan másképp gondolja majd, amit mondott.

Legfrissebb hírek

Férfi kosár Euroliga: a Fenerbahce megverte a Monacót a döntőben

Kosárlabda
2025.05.25. 22:41

Szerződést hosszabbított vezetőedzőjével a Sopron Basket – hivatalos

Kosárlabda
2025.05.16. 13:37

Fegyverneky Zsófia szerint sokan szívesen felvennék a Sopron mezét az elmúlt 30 év eredményei miatt

Kosárlabda
2025.05.05. 21:54

A Fenerbahce bejutott a final fourba, a Real Madrid szépített a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.04.29. 23:06

Gáspár Dávid: A fájdalmak ellenére is nyerni tudtunk

Kosárlabda
2025.04.29. 12:25

Kevés pont, rengeteg hiba a női kosár NB I döntőjének utolsó mérkőzésén – bajnok a Sopron!

Kosárlabda
2025.04.27. 16:00

Női kosár: még semmi sem dőlt el – kétpontos győzelmet aratott Diósgyőrben a Sopron a döntő negyedik meccsén

Kosárlabda
2025.04.25. 20:49

Miskolcon pénteken eldőlhet a női kosárlabda NB I bajnoki címének sorsa

Kosárlabda
2025.04.25. 09:15
Ezek is érdekelhetik