Fejbiccentés – S. Tóth János jegyzete

S. TÓTH JÁNOSS. TÓTH JÁNOS
Vágólapra másolva!
2017.09.24. 01:06

Amikor negyedszázada az ötletgazdák maroknyi csapata bekopogott az Adidas magyarországi képviseletének vezetőjéhez az ötlettel, hogy itthon is érdemes lenne streetballversenyt rendezni, udvarias, de szálkás elutasítással szembesült. Ám a korábbi 74-szeres válogatott kosárlabdázó, Kucsera József nem az a fehér zászlót lobogtató pionír: egy buldog szívósságával küzdött tovább, mígnem a világcég németországi központjából végül rábólintottak az ötletre, s főszponzorként a rendezvény mellé álltak. A projekttől kezdetben idegenkedő honi igazgató, a néhai Kovács Attila becsületére legyen mondva: utóbb elismerte, az egyik legprímább magyarországi brandépítő döntést hozták meg azzal, hogy mégis pártfogásba vették a streetballt.

Hogy a szervezők milyen időtartamú kifutásra adtak esélyt, utólag kideríthetetlen. Ám bizonyos, a legmerészebb tippjeik is fényévnyire voltak a huszonöt esztendőtől. Ráadásul kezdetben szolid ellenszélben kellett hajózniuk, mert a kosárlabda-szövetség akkori vezetősége a fősodrástól odébb skatulyázta be a streetballt.

De innovátorainknak ez sem szegte kedvét; egyre terjeszkedtek, s máig az ország huszonkét városát mágnesezték az utcai kosárlabdázáshoz. S olykor robbantottak: első nagy dobásuk az NBA-ikon Kareem Abdul-Jabbar Budapestre csábítása volt, míg a hétvégére a háromszoros aranygyűrűs Bruce Bowent szervírozták a magyar kosárlabdázás napjának díszvendégeként.

A streetball csúcsrendezvénye, a budapesti döntő tudniillik mostanra összeforrt a sportág éves gálaünnepével. Köszönhetően annak, hogy a szakszövetség hivatalban lévő vezetősége szakított elődei politikájával, s immár nemcsak szakmai, hanem kiemelt pénzügyi partnere is a streetballsorozatnak. Mindez talán nem történik meg, ha a Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntéshozói nem érzik időszerűnek az új idők divatjelenségeivel frissíteni az ötkarikás műsort (a szentséges, ellenben molyrágta sportágak kárára). És e pezsgés egyik nyertese épp a kosárlabda, az utcai változattal egy tőről fakadó 3x3 2020-ra bekerült a versenyprogramba. S noha a kvalifikációs rendszert még csiszolgatják, rizikómentesen megjósolható, hogy Tokióban a magyar női válogatott a nyolc résztvevő egyike lesz.

Ha így is történik, az annalesekben a streetball honi meghonosítóinak neve borítékolhatóan nem szerepel majd. A tömegsportrendezvények szervezőinek, miként a sporthéroszok príma szimatú felfedezőinek az a pőre sorsuk, hogy megmaradnak örökös háttérmunkásoknak.

Föntiek dacára egy patetikus fejbiccentés legalább huszonöt évenként azért kijár nekik.

Legfrissebb hírek

A szám íze szerint – Malonyai Péter jegyzete

Egyéb egyéni
14 órája

Utána az özönvíz – Bodnár Zalán jegyzete

Minden más foci
Tegnap, 7:15

Szívvel-lélekkel – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.06.20. 07:55

Örmény örvény – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
2025.06.18. 23:23

Vágy és realitás – N. Pál József publicisztikája

Magyar válogatott
2025.06.17. 23:43

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2025.06.16. 23:37

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 23:37

Ide nekünk Vanuatut! – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2025.06.14. 23:22
Ezek is érdekelhetik