Vége: újabb söpréssel jutott döntőbe a Warriors

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2017.05.23. 08:43
null
Újabb söpréssel jutott a döntőbe a Golden State (Fotó: Twitter)
Negyedszer sem tudta megállítani a Golden State-et a San Antonio az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) nyugati döntőjében, így Steph Curryék három söpréssel, veretlenül jutottak el a fináléig.

 

San Antonio Spurs–Golden State Warriors 115–129

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu.
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu.

Veretlenül a döntőben. Harmadik párharcát is söpréssel húzta be a Warriors, a Portland és a Utah után a San Antonio sem tudott meccset fogni az alapszakasz győztesével szemben – persze mindenképpen hozzá kell tennünk, hogy a texasiak két meghatározó játékosuk nélkül játszották végig ezt a sorozatot. A vendégek ezzel nem nagyon törődtek, Steph Curry már az első negyedben „a tárgyra tért” és vezérletével tíz pont feletti előnyt épített ki a gárda, ezt pedig már nem is adta ki a kezéből - Curry végül 36 pontig (14/24 mezőnyből) jutott, Kevin Durant is beszórt 29-et (10/13 mezőnyből, 12 lepattanó), a Golden State pedig különösebb probléma nélkül zárta le a párharcot. Így a vártnál sokkal előbb és sokkal simábban lett Nyugat bajnoka sorozatban harmadszor is a GSW, most pedig várja, hogy vajon csodát tesz-e Keleten a Boston, vagy következik a harmadik felvonás a Clevelanddel szemben.

Felemelt fejjel búcsúzott a Spurs. Tony Parker, Kawhi Leonard és David Lee nélkül nem lehetett sok esélye a hazai alakulatnak, de a játékosok nem feltartott kezekkel léptek pályára – harcoltak becsülettel minden labdáért, minden védekezés során. Ez a teljesítmény még Gregg Popovich-ot is tapsolásra, mosolygásra késztette néha, a közönség pedig a hajrában hosszú ideig felállva éltette Manu Ginóbilit – az argentin klasszis lehet, hogy utolsó NBA-meccsét játszotta és talán ezért, talán másért, mindenesetre Popovich a kezdőbe jelölte. A hátvéd 15 ponttal és 7 gólpasszal hálálta meg ezt a lehetőséget, a padról beszálló Anderson is villogott, de Simmonst is dicséret illeti, ellentétben a mindössze nyolc pontig jutó Aldridge-dzsel... A Spurs szezonja így véget ért, sajnos a sérülések miatt nem tudtuk meg, hogy pontosan mire is képes ez a csapat.

A Spurs legjobb dobói: Anderson 20/3, Ginóbili 15/3, Mills 14/9, Gasol 14
A Warriors legjobb dobói:
Curry 36/15, Durant 29/6, Green 16/6

A párharc végeredménye: 4–0 a Warriors javára.


 

Legfrissebb hírek

Sima hazai győzelemmel 2012 óta először NBA-döntős az OKC – videók

Amerikai sportok
2025.05.29. 08:21

Egy meccsre a döntőtől: Siakam és Haliburton győzelemre vezette a Pacerst – videók

Amerikai sportok
2025.05.28. 07:12

Óriási lépést tett második NBA-döntője felé az Indiana Pacers

Amerikai sportok
2025.05.24. 08:11

„Anthony Edwards olyan, mint Rozsomák”; Curry sérülése után nem jött szintlépés Butlertől 

Amerikai sportok
2025.05.16. 19:34

NBA: a címvédő Boston életben tartotta a továbbjutási reményeit

Amerikai sportok
2025.05.15. 07:45

NBA: szépített a Boston a New York Knicks ellen, lépéselőnyben a Minnesota

Amerikai sportok
2025.05.11. 09:11

A Curry nélküli GSW-t simán verte és egyenlített a párharcban a Minnesota – videók

Amerikai sportok
2025.05.09. 07:17

Ilyen még nem volt az NBA-ben: mind a négy főcsoport-elődöntő a vendégcsapat győzelmével indult!

Amerikai sportok
2025.05.07. 07:50
Ezek is érdekelhetik