Férfi kosár: Görögországból érkezik az Olaj új irányítója

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.09. 17:01
A férfi kosárlabda NB I címvédője, a Szolnoki Olaj sajtóközleményben tudatta, hogy szerződtette a 26 éves amerikai Darryl Bryantet. Az irányító a PAOK Szalonikitől érkezik a távozó James Kinney helyére.

A klub hivatalos közleménye szerint a PAOK előtt Olaszországban, Csehországban és Ausztriában is játszó irányító a tervek szerint a keddi orvosi vizsgálatok után csatlakozik a csapathoz.hivatalos közleménye szerint a PAOK előtt Olaszországban, Csehországban és Ausztriában is játszó irányító a tervek szerint a keddi orvosi vizsgálatok után csatlakozik a csapathoz.

A 187 centi magas játékos a PAOK-kal 11 mérkőzésen lépett pályára a Bajnokok Ligájában, melyben 23.5 perc alatt 10.5 pontot, 1.3 gólpasszt és 2.3 lepattanót átlagolt, míg a görög bajnokságban 10 meccsen 26.2 perc alatt 10.7 pont, 1.9 gólpassz és 1.9 lepattanó volt a statisztikája.

A magyar bajnoki címvédőnél alapos felfordulás van az utóbbi hetekben, hiszen az elmúlt két hétben a klub szerződést bontott Ryan Wrighttal, Aleksa Popoviccsal és James Kinneyvel is, míg Sztojan Ivkovics lemondott a vezetőedzői posztról. A Szolnok a magyar bajnokságban 12 forduló után a tabella 7. helyén áll, a Bajnokok Ligájában pedig 10 mérkőzéséből egyet nyert meg, ezzel csoportjában az utolsó.

Legfrissebb hírek

A Hamburg végleg szerződtette Maronka Zsombort

Kosárlabda
2025.07.25. 10:39

Gasper Okorn: Nem haragszom Lukácsra, nem szeretnék bosszút állni rajta, egyszerűen csak nem értem őt

Kosárlabda
2025.07.23. 18:49

Lukács Norbert az orosz kosárbajnokságba szerződött

Kosárlabda
2025.07.22. 16:15

Kosárlabda: megvan Filipovity Márkó új csapata

Kosárlabda
2025.07.21. 16:45

Meghatározó játékos lenne Sopronban Kovács Benedek

Kosárlabda
2025.07.20. 11:44

Zsebe Ferenc: Kinyílt a hét éve bezárult ajtó

Kosárlabda
2025.07.19. 10:17

Férfi kosárlabda NB I: amerikai kosarassal erősített a bajnok Szolnok

Kosárlabda
2025.07.14. 14:26

„Megvannak a feltételek a kemény munkához” – Sebastjan Krasovec a ZTE-ről

Kosárlabda
2025.06.19. 11:55
Ezek is érdekelhetik