Férfi kosár: Hanga élete egyik legjobbját nyújtotta Sevillában

ZSIVERA GÁBORZSIVERA GÁBOR
Vágólapra másolva!
2016.03.13. 17:28
A spanyol élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban szereplő Laboral magyar játékosa, Hanga Ádám élete egyik legjobb produkcióját nyújtotta, de ez is kevés volt a Sevilla otthonában.

Baloncesto Sevilla–Laboral Kutxa 100–92Baloncesto Sevilla–Laboral Kutxa 100–92

Hanga Ádám kezdőként 33 percet játszott, ami alatt spanyol bajnoki idénycsúcsot jelentő 19 pontot szórt kiváló mezőnymutatóval (7/9, ezen belül 0/1 triplából), illetve precíz büntetőzéssel (5/6), ezen felül volt 6 lepattanója, 1 gólpassza, 3 szerzett labdája, valamint 4 kiharcolt faultja, a negatív oldalra pedig 1 eladott labda került fel a neve mellé. Huszonhatos VAL-jával magasan csapata legjobbja volt ezen a délutánon.

A baszkok egy 50 pontot hozó, de egállal végződő első negyed után végig néhány pontos hátrányban kosaraztak a 15. helyezett csarnokában, védekezésben egyszerűen nem tudta azt a kontrollt hozni Velimir Perasovic érthetően fáradtabb csapata, mint ami egyébként jellemző rá. A végén kipontozódó Buruszisz (10 pont, 4 lepattanó) is messze volt megszokott produktivitásától, a hajrában pedig nem remegett meg 19-et szóró Scott Bamforth fémjelezte hazaiak keze, ráadásul a palánk alatt Ondrej Balvin (24 pont, 8 lepattanó) is dominálni tudott ezen a találkozón. A vitoriaiak ezzel 18-5-ös mérleget tudhatnak magukénak, amivel visszacsúsztak a 4. helyre a 18 csapatos bajnokság alapszakaszában.

A Laboral legközelebb csütörtökön játszik, az Euroligában a CSZKA Moszkva vendége lesz, az ACB Ligában pedig vasárnap 17:30-tól fogadja az Unicaja Malagát.

A Sevilla legjobb dobói: Balvin 24, Bamforth 19/12, Nachbar 14/3
A Laboral legjobb dobói: Hanga 19, Adams 15/6, Bertans 12/9

Legfrissebb hírek

Óriási hajrát produkált az előző kiírás bronzérmese; a címvédő simán nyert a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.10.16. 23:15

Szolnok: akadt kivetnivaló a görög vendéglátásban

Kosárlabda
2025.10.15. 09:30

Hanga Ádám 11 pontot dobott a szombathelyi BL-meccsen

Kosárlabda
2025.10.14. 20:35

Rosco Allen 25 ponttal vette ki a részét japán csapata első győzelméből

Kosárlabda
2025.10.11. 13:44

Golomán György: Jó érzés győzelemmel rajtolni

Kosárlabda
2025.10.08. 17:40

Kosárlabda: máris légióst cserélt a nyeretlen Paks

Kosárlabda
2025.10.06. 19:48

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.10.03. 23:55

Férfi kosár NB I: ismét nyert a Szeged, az újonc Kaposvár bánta

Kosárlabda
2025.10.02. 20:23
Ezek is érdekelhetik