Kosárlabda: „Senki sem halt még bele, hogy nincs meg az egyik lába”

„Most csak élvezem, hogy a pályán lehetek és kosarazhatok, mert olyasmit csinálhatok, amit szeretek. Ennél semmi sem lehet jobb.”

„Tudtam, hogy nem lesz már két lábam, és az első gondolatom az volt, hogy soha többé nem kosarazok. De még senki sem halt bele abba, hogy nincs meg az egyik lába, és tudtam, hogy nem állhatok meg.”

„Elkezdtem normálisan élni. Néha voltak rosszabb pillanataim, de a családom és a közeli barátaim segítettek. Örökké hálás leszek nekik ezért.”

„Csak egy éve telt el a szörnyű baleset után, és máris játszhattam. Azt hiszem, a kosárlabda iránti szeretetemnek köszönhetően térhettem vissza gyorsabban.”

„Abban a percben, amikor elkezdtem futni a művégtaggal, tudtam, hogy újra képes leszek kosárlabdázni. Fantasztikus érzés volt.”

„A felugrás eleinte nehezen ment. Dobni most is olyan, mint a baleset előtt, de felugorni teljesen máshogy kell, ez volt a legnehezebb megtanulni.”

„Kérdezték néhányan, hogy hogyan akarok játszani egy lábbal, meg hogy hogyan tudják az edzők kidolgozni a taktikát. Megpróbáltam távol tartani magamtól a negatív gondolatokat, és inkább olyanokkal vettem magamat körbe, akik pozitívan álltak hozzá a helyzethez. Arra gondoltam, hogy tudok újra azok a szinten játszani, amelyen a többi lány.”

„Remélem, hogy a többiek is látják a példámat, és nem úgy gondolnak az egészre, hogy itt a világ vége, ha ilyesmi történik. Az élet néha komoly próba elé állít, de ilyenkor a dolgok pozitív oldalát kell nézni, a jövőre kell koncentrálni, és mindennap ki kell hozni magadból a legjobbat. Remélem, hogy a példámmal motiválhatom a többieket.”