Kosárlabda: öt ország jelentkezett a 2017-es Eb-ért

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.11.05. 18:43
Öt ország jelentkezett a 2017-es férfi kosárlabda Európa-bajnokság megrendezésére.

Az európai szövetség (FIBA Europe) honlapja szerint Finnország, Izrael, Lengyelország, Románia és Törökország jelezte a hétfői határidőig, hogy otthont adna az eseménynek.
Finnország, Izrael, Lengyelország, Románia és Törökország jelezte a hétfői határidőig, hogy otthont adna az eseménynek.

A FIBA Europe három opciót kínál a rendezőknek: az adott szövetség bonyolíthatja le az egész Eb-t, megrendezheti egy csoport mérkőzéseit, vagy egy csoportot és a helyosztókat.

A szemlebizottság novemberben mind az öt jelentkező országot felkeresi, majd az európai szövetség december 12-én hirdeti ki a győztes pályázatot.

Az idei férfi Eb-re eredetileg Ukrajnában került volna sor, ám a FIBA Europe az ottani háborús állapotok miatt elvette a rendezési jogot. A kontinenstorna csoportmérkőzéseinek Montpellier, Berlin, Zágráb és Riga lett a házigazdája, míg a helyosztókat Lille-ben bonyolították le.

 

Legfrissebb hírek

Férfi kosár Eb: elképesztő, félpályán túli dobás adott erőt a németeknek, hogy ellensúlyozzák Doncic 39 pontját

Kosárlabda
6 órája

A törököket a görögök követték a férfi kosárlabda Eb elődöntőjébe

Kosárlabda
2025.09.09. 22:30

Férfi kosár Eb: bombameglepetést okozva búcsúztatták az olimpiai ezüstérmest a grúzok

Kosárlabda
2025.09.07. 19:36

Férfi kosárlabda Eb: Izraellel játszanak a címvédő spanyolokat kiejtő görögök

Kosárlabda
2025.09.05. 11:20

Férfi kosár Eb: kiesett a címvédő Spanyolország; Doncic 37 ponttal vezette fontos győzelemre Szlovéniát

Kosárlabda
2025.09.04. 23:01

Férfi kosár Eb: a törökök nagy csatában legyőzték Jokicsékat, ők maradtak hibátlanok, no meg a németek

Kosárlabda
2025.09.03. 22:10

A 36 pontos Yabusele vezérletével nyertek a franciák a kosár Eb-n, kikaptak a görögök

Kosárlabda
2025.09.02. 23:30

Férfi kosár Eb: tripla dupla Doncictól, megvan a szlovénok első győzelme

Kosárlabda
2025.08.31. 17:50
Ezek is érdekelhetik