Férfi kosár Euroliga: Hanga Ádám – tíz pont és karriercsúcs

KEZDŐ5.HU KEZDŐ5.HUKEZDŐ5.HU KEZDŐ5.HU
Vágólapra másolva!
2015.11.06. 06:59
A férfi kosárlabda Euroliga B-csoportjának negyedik fordulójában a Hanga Ádámmal felálló Laboral Kutxa hosszabbítás után 92–90-re legyőzte a török Anadolu Efest. A magyar válogatott játékos tíz ponttal járult hozzá a sikerhez.

Hanga Ádám kezdőként 27 percet volt játékban, s ez idő alatt 10 pontot dobott, egy lepattanót szerzett, három gólpasszt osztott ki, egy labdát csent el az ellenféltől, volt három kiharcolt faultja, valamint karriercsúcsot jelentő négy dobásblokkolást mutatott be 3/10-es mezőnyözéssel (0/3 triplából) és 4/4-es büntetőzéssel.

A második félidő derekáig úgy tűnt, hogy az exvitóriai Thomas Heurtel (26 pont, 6 gólpassz) vezette török együttes tudja inkább ráerőltetni akaratát Velimir Perasovic eddig kétség kívül várakozáson felül teljesítő csapatára, ám a megint tarthatatlan Buruszisz (18 pont, 11 lepattanó, 2 blokk, 10 kiharcolt fault) és a gátlás nélkül játszó Fabien Causeur (14 pont, 5 lepattanó) még időben riadót fújtak hazai oldalon.

A hajrában honfitársunk zseniális labdaszerzése és gólpassza is kellett ahhoz, hogy közel kerüljön a győzelemhez a Laboral, ám végül négy pontnyi előny sem volt elég a spanyoloknak a célbaréshez a rendes játékidő utolsó percében, mivel Heurtel hármast dobott, Derrick Brown pedig egy támadólepattanót visszatévén hosszabbításra mentette a meccset. A ráadásban sokáig nem mozdultak el a felek a holtpontról, aztán megint villant egyet Ádám, akinek betörése után már nem tudta visszavenni a vezetést Dusan Ivkovics legénysége, így otthon továbbra is veretlen a Shengelia, Bertans kettőst nélkülöző baszk együttes.

A Laboral Kutxa legjobb dobói:Buruszisz 18/3, M. James 16, Blazic, Causeur 14/6–14/6, Hanga 10
Az Efes legjobb dobói:Heurtel 26/9, Granger 16/6, D. Brown 15/6, Dunston 11

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ
A-CSOPORT
Himki Moszkva–Strasbourg 88–62 (
23–15, 16–11, 25–14, 24–22)
Real Madrid–Bayern München 101–99 (33–20, 18–31, 22–30, 28–18)

B-CSOPORT
Laboral Kutxa–Anadolu Efes 92–90
(16–18, 12–15, 24–24, 29–24, 11–9) – hosszabbítás után
Olympiakosz–Limoges 75–49
(16–17, 12–12, 23–13, 24–7)
EA7 Milano–Cedevita 68–77 (11–21, 19–14, 20–14, 18–28)

D-CSOPORT
Darüssafaka–CSZKA Moszkva 75–80
(19–24, 24–24, 9–22, 23–10)
Brose Baskets–Maccabi Tel-Aviv 77–66 (23–22, 19–13, 9–22, 26–9)

Legfrissebb hírek

A Fenerbahce nyerte az isztambuli derbit a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.10.24. 22:50

Férfi kosár Euroliga: tizenöttel kikapott litván ellenfelétől a Barcelona

Kosárlabda
2025.10.23. 23:29

Belgrádban hasalt el a Real Madrid, Törökországban hengerelt a Panathinaikosz a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.10.17. 23:21

Óriási hajrát produkált az előző kiírás bronzérmese; a címvédő simán nyert a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.10.16. 23:15

Férfi kosár Euroliga: behúzta harmadik győzelmét a Real Madrid és a Panathinaikosz is

Kosárlabda
2025.10.15. 23:50

Belgrádot nem tudta bevenni a Zalgiris, nincs már veretlen csapat a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.10.14. 23:48

Hanga Ádám 11 pontot dobott a szombathelyi BL-meccsen

Kosárlabda
2025.10.14. 20:35

Spanyol csatát nyert meg a Barca; már csak a Zalgiris hibátlan a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.10.10. 23:19
Ezek is érdekelhetik