Férfi kosár Euroliga: Hangáék 36 ponttal nyertek

KEZDŐ5.HU KEZDŐ5.HUKEZDŐ5.HU KEZDŐ5.HU
Vágólapra másolva!
2015.10.29. 22:24
A Hanga Ádámmal felálló Laboral Kutxa 107–71-re nyert idegenben a Limoges ellen a férfi kosárlabda Euroliga B-csoportjában.

Hanga Ádám kezdőként 19 percet volt játékban, ez idő alatt 8 pont, 3 lepattanó, 3 gólpassz, 4 labdaszerzés, 1 blokk és 2 kiharcolt fault került a neve mellé két eladott labda kíséretében, mezőnyből 3/6-tal zárt (0/2 tripla), valamint hibátlanul büntetőzött.

Bár rangadónak nem lehetett nevezni az összecsapást, benne volt a pakliban, hogy a nagyon nehéz meccsek (Olympiakosz, Málaga) után érkező baszkok megizzadnak a W-ért a francia bajnok otthonában, ám Velimir Perasovic és fiai újra bizonyítottak. A triplákat üzemi mennyiségben termelő (13/28) vendégek fokozatosan darálták be a gallokat, egyszerűen fikarcnyi esélyt sem adtak az eddigi két fellépésén tisztességesen teljesítő Limoges-nak.

Hanga labdaszerzései (négyet vállalt a csapat 17 labdalopásából) nagy pluszt adtak a harmadik negyedben a már amúgy is nyeregben lévő Laboralnak, amely így a mostanság csúcsra járatott Burusziszt (14 perc alatt 8 pont, 4 lepattanó) is megfelelőképp tudták pihentetni az erőltetett menet után, és megérdemelten nyertek ilyen különbséggel is.

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
3. FORDULÓ, B-CSOPORT
Limoges–Laboral Kutxa 71–107
(12–26, 22–34, 21–18, 16–29)
Anadolu Efes–Cedevita 75–81 (25–21, 16–15, 17–18, 17–27)
C-CSOPORT
Pinar Karsiyaka–Zalgiris Kaunas 66–68
(15–23, 18–15, 19–20, 14–10)
Barcelona–Panathinaikosz 77–52 (17–11, 25–17, 13–15, 22–9)
D-CSOPORT
CSZKA Moszkva–Brose Baskets 83–77
(16–15, 21–13, 21–21, 25–28)
Maccabi Tel-Aviv–Sassari 79–63 (15–17, 20–16, 22–14, 22–16)

Legfrissebb hírek

A Fenerbahce nyerte az isztambuli derbit a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.10.24. 22:50

Férfi kosár Euroliga: tizenöttel kikapott litván ellenfelétől a Barcelona

Kosárlabda
2025.10.23. 23:29

Belgrádban hasalt el a Real Madrid, Törökországban hengerelt a Panathinaikosz a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.10.17. 23:21

Óriási hajrát produkált az előző kiírás bronzérmese; a címvédő simán nyert a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.10.16. 23:15

Férfi kosár Euroliga: behúzta harmadik győzelmét a Real Madrid és a Panathinaikosz is

Kosárlabda
2025.10.15. 23:50

Szolnok: akadt kivetnivaló a görög vendéglátásban

Kosárlabda
2025.10.15. 09:30

Belgrádot nem tudta bevenni a Zalgiris, nincs már veretlen csapat a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.10.14. 23:48

Hanga Ádám 11 pontot dobott a szombathelyi BL-meccsen

Kosárlabda
2025.10.14. 20:35
Ezek is érdekelhetik