Női kosár: másodszorra kikapott Rómában a magyar csapat

Vágólapra másolva!
2015.05.16. 20:46
A magyar női kosárlabda-válogatott felkészülési mérkőzésen kilenc ponttal kikapott Rómában Olaszország vendégeként.

A két csapat pénteken is megmérkőzött egymással, akkor 46–41-re a mieink nyertek, ezúttal azonban az olaszok hatékonyabban támadtak, a magyar válogatottban pedig kevesebb volt a jó egyéni teljesítmény.

A magyar válogatott másfél hete kezdte meg a felkészülést a magyar-román közös rendezésű Európa-bajnokságra. Válogatottunk május 29. és 31. között Podgoricában vesz részt négyes tornán, amelyen a házigazda montenegróiak mellett a bosnyákokkal és a horvátokkal játszik, végül június 5-én és 6-án Isztambulban lép pályára.

A kontinensviadal június 11-én kezdődik Sopronban, Szombathelyen, Nagyváradon és Temesváron. A középdöntőbe jutáshoz a magyaroknak az ötös csoportból az első háromban kell végezniük. Az
ellenfelek a litvánok, a szlovákok, a svédek és a címvédő spanyolok lesznek a D-csoportban, amelynek meccseire Sopronban kerül sor. A középdöntőket Győrben és Debrecenben rendezik, a helyosztóknak a budapesti Syma-csarnok ad otthont.

NŐI KOSÁRLABDA
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
OLASZORSZÁG–MAGYARORSZÁG 62–53
(14–10, 13–15, 22–19, 13–9)
Róma, Arena Altero Felici, 200 néző. V: D’Amato, Barilani, Raimundo (olaszok)
OLASZORSZÁG: Dotto 2, Crippa 7, Masciadri 3/3, Fassina 2, Ress 6. Csere: Gorini 6, Formica 2, SOTTANA 11, Penna 4, ZANONI 6, Laterza 2, Pastore 5/3, Bastagno 2, Spreafico 4/3. Szövetségi kapitány: Roberto Ricchini
MAGYARORSZÁG: Czank, Simon 6, Rasheed 2, Vajda 12, Határ 2. Csere: Honti 8, Laklóth 3/3, Szamosi 8, Zsovár 5/3, Zele 7/3, Raksányi, Bálint. Szövetségi kapitány: Stefan Svitek
Az eredmény alakulása. 5. perc: 2–6. 7. p.: 8–8. 11. p.: 14–10. 14. p.: 21–14. 19. p.: 27–19. 23. p.: 27–27. 26. p.: 36–31. 31. p.: 49–46. 34. p.: 53–48. 38. p.: 59–48
MESTERMÉRLEG
Roberto Ricchini:
– Az első meccshez képest javult a játékunk, nyomás alá tudtuk helyezni ellenfelünket, és ennek meg is lett az eredménye. Rengeteget kell még dolgozni, remekül szolgálta a felkészülésünket ez a két találkozó.
Stefan Svitek: – Kemény, időnként agresszív csapatvédekezéssel találtuk magunkat szemben, ami jó a felkészülés szempontjából. Támadásban nem igazán találtuk meg a ritmusunkat. Ezért jöttünk, hogy tanuljunk, és hogy tanuljunk a hibáinkból.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik