Adria-liga: Zágrábban lett bajnok a szerb favorit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.30. 22:16
Az alapszakaszt toronymagasan megnyerő szerb Crvena zvezda diadalmaskodott a férfi kosárlabda Adria-ligában, miután a döntősorozat negyedik mérkőzésén 3200 néző 89–79-re győzött Zágrábban a horvát Cedevita ellen. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcot a Cz 3–1-re nyerte meg.
A szerbek két hazai siker (68–59, majd 69–65) után utaztak a zágrábi folytatásra, de tegnap a sorozat lezárása helyett 72–62-re kikaptak. Ezúttal viszont az alapszakaszt 24/2-s mérleggel letudó, az elődöntőben a szintén szerb Partizan NIS-t 3–1-gyel búcsúztató Crvena zvezda rögtön magához ragadta a kezdeményezést. Bátor támadójátékot produkálva elhúzott, és már a nagyszünetre szinte el is döntötte a mérkőzést (52–30). A folytatásban kapaszkodott, közelített ellenfeléhez a házigazda, így becsületes küzdelemben bukott el.A Crvena zvezda először nyerte meg a regionális bajnokságot, eddig csak a két évvel ezelőtti vesztes döntőt tudta felmutatni. Vesztes döntőből a Cedevitának immár három van: három éve az izraeli Maccabi Tel-Avivtól kaptak ki, tavaly a belgrádi döntőben pedig az ugyancsak horvát Cibonától.FÉRFI KOSÁRLABDA ADRIA-LIGA
DÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
DÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS

Cedevita (horvát)–Crvena zvezda (szerb) 79–89
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–1, a Crvena zvezdának

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik