Sportkrém: Iványi Dalma rózsaszín élete

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.14. 07:32
Sportkrém: a Nemzeti Sport vasárnapi mellékletéből ajánljuk.

A TARTALOMBÓL A TARTALOMBÓL

• Lovakat nevel és fogatot hajt a korábbi remek kézilabdázó, Szathmári János

• Játsszon velünk! Nemzeti Sport-előfizetést és ajándékcsomagot nyerhet!

A Sportkrém vendége, Iványi Dalma, akinek kisfia után hamarosan kislánya születik, a Sportkrémnek az anyaságról is beszélt.

„Nehéz megfogalmazni azokat az érzéseket, amelyek az emberben váltakoznak. Egyrészt az anyaság kiteljesíti egy nő életét, új boldogságot és új energiákat is hoz az életünkbe, ugyanakkor egy folyamatos kiegyenlítősdi, állandó kompromisszumokból áll. Igyekszem a fiamat következetesen nevelni, úgy, hogy eközben folyamatosan éreztessem vele a szeretetemet. Ugyanakkor a munkám miatt olykor le kell térnünk erről az útról, hiszen van, hogy hetekre távol kerül tőlem. Én is úgy nőttem fel, hogy sokat utaztam, sok időt töltöttem el nagyszülőknél, rokonoknál, és a fiam életében is adódnak ilyen pillanatok. Tavaly nyáron például, amikor a válogatottal dolgoztam, volt, hogy három-négy hétig nem láttuk egymást. Imád a nagyszülőkkel lenni, és persze, hogy jó helyen van náluk, de azért rendesen vívtam a belső harcaimat, hogy jó anya vagyok-e számára.”

Ha kíváncsi arra, mikor teher egy szurkoló viselkedése, melyik országból érkezett a kosaras párja, és miért nem stresszel már Iványi Dalma, keresse a vasárnapi Sportkrémet!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik