Férfi kosárlabda: olimpiai reménységek Fehérváron

Vágólapra másolva!
2014.12.18. 16:41
December 27. és 30. között nagyszabású nemzetközi U16-os fiútornának ad otthont Székesfehérvár a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia rendezésében az Alba Regia SC-vel, a Magyar Olimpiai Bizottsággal és a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségével közösen.

Azt már az elmúlt években megszokhattuk, hogy a Vodafone Sportcentrumban a Szent István-kupa keretei között Európa rangos klubcsapatainak utánpótlásgárdái találkoznak, ám az Olimpiai Reménységek Tornáján nyolc ország – Magyarország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Ausztria, Szlovénia, Szerbia és Románia – válogatottjával ismerkedhetnek meg a kilátogatók.


„Ezek a fiatalok talán egyszer olyan olimpia résztvevői lehetnek, amelyre a szövetség már régóta vár. Nem könnyű feladat, ha ezt ki kell vívni, ám abban az esetben, ha házigazdái lehetünk az eseménynek, akkor már nem reménytelen, és ez akár 2024-ben realizálódhat” – hangsúlyozta Kiss Norbert sportért felelős helyettes államtitkár.

Az 1999-es korosztály jelenleg Bukarestben, a Balkán Kupán szerepel, ez a fehérvári torna, pedig a jövő évben megrendezésre kerülő Európa-bajnokságot megelőző főversenynek számít.

A házigazdák részéről Dávid Kornél, a fehérvári kosárlabda-akadémia névadója kiemelte:

„Örülünk annak, hogy ismét ilyen rangos eseményt rendezhet Székesfehérvár. Az ilyen rendezvények alkalmával derül ki az, hogy azok az erőfeszítések, amelyek az elmúlt években történtek, nem voltak hiábavalók, mert ezek nélkül nem lehetne válogatott szintű tornának otthont adni. Egyedülálló, hogy láthatjuk azokat a korosztályos válogatottakat, amelynek játékosai egyszer majd tényleg ott lehetnek az olimpián."

Legfrissebb hírek

Csodák csodája – az olimpiák legszebb pillanatai a Nemzeti Sporton és a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
13 órája

Visszavonult az ötszörös All Star-játékos, John Wall

Amerikai sportok
2025.08.19. 20:36

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
2025.08.18. 12:43

Olimpiai múzeum nyílt Rio de Janeiróban

Rio 2016
2025.08.16. 13:27

Los Angeles 2028: értékesítették két helyszín névhasználati jogát

Egyéb csapat
2025.08.15. 10:24

„Mintha szükségtelen lettem volna...” – Hanga Ádám a kosárlabda-válogatottról

Kosárlabda
2025.08.14. 21:40

Melyik olimpiai bajnokunk szerepel az Üvegtigris című filmben? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 9. rész

Egyéb egyéni
2025.08.11. 17:39

Hány érmet szereztek a MOB elnökei? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 8. rész

Egyéb egyéni
2025.08.04. 15:32
Ezek is érdekelhetik