Gyász: nejével, majd magával végzett az exdebreceni kosaras

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.06. 22:37
null
Martynas Andriukaitis és a tragédia helyszíne (Forrás: 15min.lt)
Szörnyű tragédia rázta meg a kosárlabdasportot: Martynas Andriukaitis korábbi litván erőcsatár a Lettország fővárosa, Riga közelében lévő otthonukban előbb feleségét lőtte le, majd magával is végzett.

A rendelkezésre álló adatok szerint a biztonsági őrként dolgozó Martynas Andriukaitis csütörtök késő este a szolgálati fegyverével lelőtte Renata nevű feleségét, aki azonnal meghalt, majd saját magával kívánt végezni, de csak megsebesíteni tudta magát. Mindennek szemtanúja volt 14 éves fia, aki kihívta a mentőket és a rendőrséget. A 33 éves korábbi kosarast kórházba szállították, ám ezt követően ő is életét vesztette.

Martynas Andriukaitis egyszeres litván bajnokként 2004-ben kezdte meg légióskarrierjét, második külföldi csapata a Debreceni Vadkakasok volt. A hajdúsági együttes színeiben az NB I 2005–2006-os idényének alapszakaszában 10 pontot, a rájátszásban 13.8 pontot átlagolt. A Debrecen az ötödik helyet szerezte meg vele a bajnokságban.

A profi sporttól 2013-ban visszavonuló, 204 centis kosárlabdázó már 2010-ben összeütközésbe került a törvénnyel, ugyanis első feleségének, Laurának nem fizetett tartásdíjat a hölggyel élő két gyermekük után.

Legfrissebb hírek

Borzalmak éjszakája – Őri B. Péter publicisztikája

Minden más foci
22 órája

Elhunyt Hódy Szabolcs, korábbi válogatott kosárlabdázó

Kosárlabda
2025.05.28. 21:23

Gyász: ütközött a kapussal, elhunyt az NB III-as csapat fiatal labdarúgója

Labdarúgó NB II
2025.05.28. 16:33

Kézilabda: 19 éves korában elhunyt Czenki Márk játékvezető

Kézilabda
2025.05.27. 13:48

Elhunyt Jim Irsay, az Indianapolis Colts tulajdonosa

Amerikai sportok
2025.05.22. 10:29

Gyász: rejtélyes betegségben hunyt el az izraeli válogatott középpályás

Minden más foci
2025.05.21. 09:48

Gyász: elhunyt Brian Glanville, minden idők egyik legjobb futballszakírója

Minden más foci
2025.05.17. 17:11

Több mint 100-szoros válogatott legendáját gyászolja a kameruni labdarúgás

Minden más foci
2025.05.16. 12:18
Ezek is érdekelhetik