Férfi kosár EuroChallenge: török ellenfél vár a Szolnokra

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.04.25. 22:33
A török Gaziantep lesz a Szolnoki Olaj ellenfele a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa bolognai négyes döntőjének vasárnapi bronzmérkőzésén, miután a pénteki második elődöntőben kikapott a házigazda olasz Reggio Emiliától.

A második elődöntőre igazi fesztiválhangulat alakult ki a PallaDozza csarnokban, ugyanis megérkezett a Bolognától mintegy 60 kilométerre lévő Reggio Emilia tábora. Az olasz szurkolók azért nem buzdíthatták kedvenceiket a saját csarnokukban, mert az mérete miatt nem felelt meg a nemzetközi előírásoknak.

A mintegy 3500 hazai néző – török drukker nem ült a lelátókon – ujjongva figyelte, amint a Reggio 19–9-re faképnél hagyja ellenfelét, ám a törökök a horvát Dejan Borovnjak kosaraival felzárkóztak. A hazaiak az irányító Andrea Cinciarini dudaszós találatával 33–28-ra vezettek a nagyszünetben.

A harmadik negyedet már 21–15-re hozták az olaszok, ezzel gyakorlatilag eldőlt a csata, amelyre mindkét oldalon a kemény védekezés volt jellemző.

A vasárnap 16.30 órakor kezdődő bronzmeccsen tehát a Gaziantep lesz a Szolnok ellenfele, amely ebben a szezonban már tört borsot a magyarok orra alá: az EuroChallenge csoportkörében idegenben és odahaza is megverte az Atomerőmű csapatát.

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROCHALLENGE
NÉGYES DÖNTŐ (BOLOGNA)
ELŐDÖNTŐ
Grissin Bon Reggio Emilia (olasz)–Royal Hali Gaziantep (török) 66–55 (19–16, 14–12, 21–15, 12–12)

KORÁBBAN
Szolnoki Olaj KK–Triumf Ljuberci (orosz) 59–61
(14–13, 14–18, 15–12, 16–18)

A HARMADIK HELYÉRT
Április 27. (vasárnap)
16.30: Szolnoki Olaj KK–Royal Hali Gaziantep (török)

A DÖNTŐBEN
Április 27. (vasárnap)
19.00: Triumf Ljuberci (orosz)–Grissin Bon Reggio Emilia (olasz)

Legfrissebb hírek

A Hamburg végleg szerződtette Maronka Zsombort

Kosárlabda
Tegnap, 10:39

Gasper Okorn: Nem haragszom Lukácsra, nem szeretnék bosszút állni rajta, egyszerűen csak nem értem őt

Kosárlabda
2025.07.23. 18:49

Lukács Norbert az orosz kosárbajnokságba szerződött

Kosárlabda
2025.07.22. 16:15

Kosárlabda: megvan Filipovity Márkó új csapata

Kosárlabda
2025.07.21. 16:45

Meghatározó játékos lenne Sopronban Kovács Benedek

Kosárlabda
2025.07.20. 11:44

Zsebe Ferenc: Kinyílt a hét éve bezárult ajtó

Kosárlabda
2025.07.19. 10:17

Férfi kosárlabda NB I: amerikai kosarassal erősített a bajnok Szolnok

Kosárlabda
2025.07.14. 14:26

„Megvannak a feltételek a kemény munkához” – Sebastjan Krasovec a ZTE-ről

Kosárlabda
2025.06.19. 11:55
Ezek is érdekelhetik