Videó: 2 perc alatt négy triplával fordított a Down-kóros fiú

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.12. 19:06
Csodálatos pillanatoknak lehettek szemtanúi a hétvégén a Pennsylvania állambeli Bensalem High School tornacsarnokába kilátogatók, hiszen az iskola kosárlabdacsapatát négy éven keresztül menedzserként segítő, 18 éves Kevin Grow a „baglyok” utolsó meccsén pályára lépett. Mi több, az utolsó két percet végigjátszotta, ezalatt pedig négy hárompontost (köztük egyet a dudaszó pillanatában) szórt be.

A felejthetetlen meccset hatalmas öltözői ünneplés követte, állítása szerint Kevin mindvégig egy mesében érezte magát. A fiú szülei úgy fogalmaztak, hogy már az is felemelő pillanat volt, amikor látták a betegséggel született fiukat a pályán játszani, de az, hogy ennyi pontot gyűjtött, még mindig hihetetlennek tűnik.

Kevin Grow nem csupán a csapat menedzsere (és immáron sztárja) volt tanulmányai során, hanem az iskola televízió csatornájának amerikaifutball-kommentátora is. Egy biztos: küzdeni tudásból rengeteg embernek mutatott példát.

Legfrissebb hírek

Elképesztő hiba miatt ítéltek büntetőt a Ferencváros ellen – videó

Labdarúgó NB I
2025.08.09. 22:03

Ahol a kiskutya is őstehetség – Mókás videót osztott meg Sallai Roland édesapja

Minden más foci
2025.07.31. 10:25

Videó: hajmeresztő hibákkal temette el csapatát a svájci kapus

Minden más foci
2025.07.29. 07:34

Ilyet sem látni mindennap, Vécsei Bálint kétszer sem tudta belőni a tizenegyest a CFR ellen – videó

Európa-liga
2025.07.17. 21:39

Videó: mutatjuk Diogo Jota legszebb liverpooli góljait

Angol labdarúgás
2025.07.03. 12:02

Videó: sztár lett a hondurasi szurkolóból, aki hatalmasat esett az Arany-kupa-meccsen

Minden más foci
2025.06.22. 12:19

Videó: összeesett csapata bajnokiján egy kolumbiai válogatott játékos

Minden más foci
2025.06.13. 12:53

Magnus Carlsen teljesen kiborult, miután kikapott a világbajnoktól – videó

Egyéb egyéni
2025.06.02. 13:13
Ezek is érdekelhetik