Férfi kosár Magyar Kupa: történelmi soproni győzelem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.07. 21:45
A Sopron lesz a Szolnok ellenfele a férfi kosárlabda Magyar Kupa fináléjában, miután a Pécsen zajló nyolcas döntő péntek esti második, rendkívül izgalmas elődöntőjében 66–63-ra legyőzte az Atomerőmű legénységét.

Az első percek kiegyenlített játékát követően, 10–10-nél a paksiak száguldottak egy 15–1-es etapot, és sokáig magabiztosan vezettek. A Sopron azonban stabilizálni tudta játékát, lassacskán faragni kezdte a hátrányt, és a negyedik negyed elején, Tóth Gergely triplájával utolérte ellenfelét (49–49).

Átbillenni azonban ekkor még nem sikerült, megint az Atom ragadta magához az irányítást. 55–60-nál aztán a soproniak „bedeszkázták” gyűrűjüket, odaát sorozatban nyolc pontot gyártottak, és Jonathon Thompson triplája után már ők vezettek (63–60).

A végjátékban mindkét félnek volt lehetősége kiharcolni a győzelmet, ám itt is, ott is kimaradt büntető. Végül az döntött, hogy Milos Boriszov kihagyott szabaddobásai után Filip Barovics támadólepattanót szedett, és a fault után könyörtelenül bevágta mindkét büntetőjét – pedig a másodikat nem is akarta. Azzal ugyanis lehetőséget adott az ellenfélnek egy időkérésre, csakhogy hiába a megbeszélés, a paksiaknak nem maradt idejük egy pontos tripla kivitelezésére.

A Soproni KC fennállása során először jutott be a Magyar Kupa döntőjébe. A Soproni MAFC 1969-es diadala óta először játszhat soproni férficsapat kupadöntőt.

ZSÍROS TIBOR FÉRFI KOSÁRLABDA MAGYAR KUPA NYOLCAS DÖNTŐ, PÉCS
ELŐDÖNTŐ
SOPRON KC–ATOMERŐMŰ SE 66–63 (1114, 1720, 1815, 2014)
Pécs, 600
néző. Vezette: Cziffra, Benczur, Török R.
SOPRON: Thomas 5, Thompson 9/6, Dénes 1, Boriszov 6/6, BAROVICS 27. Csere: Ruják, TÓTH G. 10/6, Takács N., TREPÁK 8/6. Edző: Sabáli Balázs
ATOMERŐMŰ: Vaughn 10/3, McGruder 2, SZABÓ ZS. 12/6, Körtélyesi 2, JONES 16. Csere: Baki, Eilingsfeld, KOVÁCS Á. 13/9, Tóth Á. 8, Markovics, Kerpel-Fronius. Edző: Dzunics Braniszlav
Az eredmény alakulása. 3. perc: 5–4. 6. p.: 10–8. 13. p.: 11–26. 17. p.: 22–32. 23. p.: 33–38. 26. p.: 36–41. 33. p.: 49–54. 37. p.: 60–60
Kipontozódott: Jonas (16. p.)
MESTERMÉRLEG
SABÁLI BALÁZS:
– Kiemelkedően védekezett a Paks, ez kizökkentett bennünket, de utána a zónavédekezésünkkel megfogtuk őket. Filip Barovics extrát nyújtott tőlünk, hiszen száz százalékkal dobott, és jókor jöttek az utolsó negyedben Trepák Zoltán triplái is. Természetesen örülünk a döntőbe jutásnak, de tudjuk, hol a helyünk, és a földön maradunk.
DZUNICS BRANISZLAV: – Lehet, hogy nem volt szép a mérkőzés, de tele volt izgalommal. A Sopron higgadtabb volt támadásban, így nyerte meg az egylabdás meccset, pedig mi is maximumot nyújtottunk.

Korábban játszották
Szolnoki Olaj KK–KTE-Duna Aszfalt 64–53 (15–16, 22–14, 14–10, 13–13)

Legfrissebb hírek

Zalaegerszegi győzelmével bronzérmes a Paks a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.05.26. 19:45

Fölényes siker, újra vezet az Atomerőmű a férfi kosár NB I bronzcsatájában

Kosárlabda
2025.05.23. 19:48

Hosszabbítás után egyenlített a ZTE a bronzcsatában; a Sopron végzett a 7. helyen a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.05.20. 20:17

Férfi kosár NB I: az Atomerőmű sima győzelmével kezdődött a bronzcsata

Kosárlabda
2025.05.17. 20:14

Drámai csatában a Szolnoki Olajbányász jutott be a férfi kosárlabda NB I döntőjébe

Kosárlabda
2025.05.12. 20:02

A Falco jutott be elsőként a döntőbe a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.05.09. 18:59

Egyenlített hazai pályán a Sopron, hosszabbítás után nyerte a párharcot a DEAC

Kosárlabda
2025.05.07. 20:07

A Szolnok 20 pontos hátrányból fordított, otthon is nyert a Paks ellen a férfi kosár NB I elődöntőjében

Kosárlabda
2025.05.06. 19:57
Ezek is érdekelhetik