Női kosár Ek: a DVTK érvényesítette a papírformát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.20. 20:17
A női kosárlabda Európa-kupa E-csoportjában az Alunivent DVTK Miskolc hazai pályán könnyedén, 69–53-ra nyert a német TSV Wasserburg ellen.

A DVTK–Wasserburg mérkőzés végkimenetele két negyedig volt kérdéses, de akkor is inkább csak a vérmesebb német szurkolók szemében. Az esélyesebb diósgyőriek ugyanis már ekkor is jobban játszottak, de kevés könnyű kosarat szereztek, hiányoztak a labdaszerzések, a vendégek pedig fegyelmezetten védekeztek. A nagyszünetben így is nyolc ponttal, 33–25-re vezetett a DVTK.

A folytatásban azonban a németek nem tudtak változtatni a meccs menetén, ráadásul védekezésben egyre inkább szétestek. A DVTK-ban a négy légiós, a lett Lienes Jansone, az amerikai Rebecca Tobin, a szintén amerikai Brittaney Raven és az izlandi Helena Sverrisdóttir is tíz pont fölé jutott (a vendégeknél ez csak egy játékosnak sikerült), csapatuk 69–53-ra győzött.

A DVTK három forduló után két győzelemmel és egy vereséggel áll az E-csoportban.

NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-KUPA
E-CSOPORT, 3. FORDULÓ

DVTK–Wasserburg (német) 69–53

Legfrissebb hírek

Kanadai kosarassal erősített a Sopron

Kosárlabda
Tegnap, 14:50

Női kosárlabda: a döntőket célozza meg az új idényben a Pécs

Kosárlabda
2025.08.22. 15:26

Női kosár NB I: fiatal csapattal, légiós nélkül vág neki az idénynek a Vasas

Kosárlabda
2025.08.21. 09:48

Juhász Dorkának kihívásra volt szüksége a Schio után

Kosárlabda
2025.08.15. 16:38

Kifizetődött a Toman testvérek munkája – veretlenül jutott vissza az A-divízióba a magyar csapat

Kosárlabda
2025.08.14. 09:06

Fiatal szlovén centert igazolt a Győr

Kosárlabda
2025.08.13. 09:33

Női kosárlabda NB I: finn válogatott játékost szerződtetett a Győr

Kosárlabda
2025.08.12. 21:02

Sorsoltak a női kosár Ek-ban: jó helyre került a Pécs

Kosárlabda
2025.07.23. 12:03
Ezek is érdekelhetik