Férfi kosár: Hanga lassan elhagyná az egyik mankóját

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.08.01. 15:01
Bemutatták Hanga Ádámot új kosárlabdacsapatánál, a spanyol élvonalban szereplő, euroligás Laboral Kutxa Vitoriánál. A keddi sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az egy hónapja térdműtéten átesett magyar légiós a 8-as mezben szerepel majd a baszk együttesben.

„A megfelelő ütemben zajlik a rehabilitációm, tegnap kaptam meg az utolsó plazmainjekciót a térdembe, a szezonrajtra biztosan rendben leszek. Még sajnos mankózok, de rövidesen már csak egyet kell használnom” – mondta a 24 éves játékos, hangsúlyozva, hogy minden segítséget megkap a csapatától.

Az előző idényt az élvonalból kieső Manresánál töltötte Hanga, aki elmondta, korábban Dávid Kornél is játszott Vitoriában, és sokat mesélt neki a klubról.

A kontinenselitet felvonultató Euroligában szereplő Kutxa a legutóbbi szezonban a második helyen zárta a spanyol alapszakaszt, a rájátszásban azonban már a negyeddöntőben kiesett.

Legfrissebb hírek

„A csapatváltásoknál még a gyerekeinkre is átkot szórtak” – Hanga Ádám és felesége őszintén a nehézségekről

Kosárlabda
15 órája

A magyar válogatott kiesett a 3x3-as kosár Eb-ről

Kosárlabda
2025.09.06. 16:51

Vereséggel kezdett a férfiválogatott a 3x3-as kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 13:23

Férfi kosárlabda Eb: Izraellel játszanak a címvédő spanyolokat kiejtő görögök

Kosárlabda
2025.09.05. 11:20

A németek és a szerbek is magabiztos sikerrel maradtak hibátlanok a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.08.29. 23:10

Ki állítja meg Szerbiát a férfi kosárlabda Európa-bajnokságon?

Kosárlabda
2025.08.27. 06:40

Visszavonult az ötszörös All Star-játékos, John Wall

Amerikai sportok
2025.08.19. 20:36

„Mintha szükségtelen lettem volna...” – Hanga Ádám a kosárlabda-válogatottról

Kosárlabda
2025.08.14. 21:40
Ezek is érdekelhetik