Férfi kosárlabda: Lóránt hazatér, a Szolnokban folytatja

TÓTH ATTILA (KEZDŐ5.HU)TÓTH ATTILA (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2013.07.26. 14:22
null
Lóránt Péter újra Magyarországon pattogtatja a labdát (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Lóránt Péter hazatér: a legutóbb az olasz Virtus Romát erősítő kosárlabdázó a Szolnoki Olajban folytatja pályafutását – adta hírül a kezdő5.hu a szolnokiak hivatalos közleménye alapján. A magyar válogatott nemrég műtött erőcsatára egy plusz egy évre szóló szerződést kötött új csapatával.

Lóránt 2005 után tér vissza egy magyar klubhoz – a körmendi utánpótlásból kikerülő kosaras 2004-ben az akkor ULEB-kupában induló Debreceni Vadkakasoknál töltött egy évet, ezután kezdődött el külföldi karrierje.

Egy évnyi belga első osztályt követően nem kevesebb, mint öt esztendőt töltött a spanyol másodosztályban, mielőtt bemutatkozhatott az akkor a világ második legerősebb bajnokságának tartott spanyol 1-ben, az ACB-ben. Tavaly nyáron országot váltott, és ahogyan arról mi is folyamatosan beszámoltunk, a Virtus Romával olasz bajnoki ezüstig vitte ebben az évben.

Az Olaj ezzel valószínűleg tényleg befejezte a magyar játékosok igazolását, és innentől kezdve külföldi kosarasok várhatók már csak a keretbe.

Legfrissebb hírek

A Hamburg végleg szerződtette Maronka Zsombort

Kosárlabda
Tegnap, 10:39

Gasper Okorn: Nem haragszom Lukácsra, nem szeretnék bosszút állni rajta, egyszerűen csak nem értem őt

Kosárlabda
2025.07.23. 18:49

Lukács Norbert az orosz kosárbajnokságba szerződött

Kosárlabda
2025.07.22. 16:15

Kosárlabda: megvan Filipovity Márkó új csapata

Kosárlabda
2025.07.21. 16:45

Meghatározó játékos lenne Sopronban Kovács Benedek

Kosárlabda
2025.07.20. 11:44

Zsebe Ferenc: Kinyílt a hét éve bezárult ajtó

Kosárlabda
2025.07.19. 10:17

Férfi kosárlabda NB I: amerikai kosarassal erősített a bajnok Szolnok

Kosárlabda
2025.07.14. 14:26

„Megvannak a feltételek a kemény munkához” – Sebastjan Krasovec a ZTE-ről

Kosárlabda
2025.06.19. 11:55
Ezek is érdekelhetik