Kosár: egy csapat az Ek-ban, négy az Eurochallenge-ben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.06.28. 15:20
Egy magyar férfi kosárlabdacsapat nevezett a nemzetközi második vonalnak számító Európa-kupába, és további négy kíván részt venni a harmadik számú kontinentális sorozatban, az Eurochallenge-kupában.

A bb1.hu szaklap pénteki tájékoztatása szerint a bajnok Bericap Alba Fehérvár indulhat az Ek-ban, az NB I-ben ezüstérmes Szolnoki Olaj, továbbá az Atomerőmű SE, a Jászberény és a Körmend pedig az Eurochallenge-ben méretné meg magát. bb1.hu szaklap pénteki tájékoztatása szerint a bajnok Bericap Alba Fehérvár indulhat az Ek-ban, az NB I-ben ezüstérmes Szolnoki Olaj, továbbá az Atomerőmű SE, a Jászberény és a Körmend pedig az Eurochallenge-ben méretné meg magát.

„A fehérváriak jelezték, hogy ők csak az Európa-kupába adták le a nevezésüket, ahová a Szolnok szabadkártyát igényelt – nyilatkozta Bodnár Péter, a hazai szövetség (MKOSZ) főtitkára. – Az egyelőre nem tisztázódott, hogy mi lesz akkor, ha a szolnokiak megkapják az engedélyt az EK-indulásra, hiszen akkor felszabadul még egy hely."

A főtitkár kifejtette, elképzelhető, hogy ebben az esetben az MKOSZ a nemzetközi szövetséghez fordul, hogy még egy magyar klubot felkérhessen a szereplésre.

A nőknél már korábban eldőlt, hogy a bajnok Uniqa-Euroleasing Sopron és az ezüstérmes HAT-AGRO UNI Győr indul a legjobbakat felvonultató Euroligában. Az Európa-kupában a Work Force DVTK Miskolc, a PEAC-Pécs és a PINKK Pécsi 424 jelezte részvételi szándékát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik