Férfi kosár: Lóránték vereséggel kezdték az olasz döntőt

Vágólapra másolva!
2013.06.11. 23:32
null
Lóránt Péter csapata, a Virtus Roma ma este az olasz kosárlabda-bajnokság döntőjének nyitányán 85–76-os vereséget szenvedett a címvédő MontePaschi Siena ellen, ami elsősorban a vendégek igencsak precíz triplázásának (26-ből 13) volt köszönhető. A magyar játékos fontos pontokkal és jó játékkal kezdte a finálét.

Magyar játékos először léphetett pályára a Serie A bajnoki döntőjében, Lóránt csereként beállva kilenc percet volt játékban, ami alatt három pontot szerzett, egy lepattanót kaparintott meg, valamint egy faultot harcolt ki, mezőnyből két dobásából egy talált utat a gyűrűbe, de az a triplavonalon kívülről érkezett, s a harmadik negyedben egy komolyabb feltámadási kísérlet legfontosabb momentuma volt, ám sajnos így sem tudta megakadályozni a hazai gárda, hogy az euroligás Siena nyerjen és elvegye a pályaelőnyt az egyik fél negyedik győzelméig tartó finálé első összecsapásán.

 

Legfrissebb hírek

A Como bejelentette az Európa-bajnok csatár érkezését

Olasz labdarúgás
8 órája

Európa-bajnok támadóval erősített az Atlético Madrid – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 16:59

A kieső csapatok játékosainak fizetése automatikusan negyedével csökken Olaszországban

Olasz labdarúgás
2025.08.06. 15:46

A volt válogatott Lóránt Péter végleg visszavonul a kosárlabdázástól

Kosárlabda
2025.08.05. 11:56

A magyar férfi kosárválogatott 20 pontos vereséget szenvedett a horvátoktól

Kosárlabda
2025.07.30. 22:34

A Hamburg végleg szerződtette Maronka Zsombort

Kosárlabda
2025.07.25. 10:39

Gasper Okorn: Nem haragszom Lukácsra, nem szeretnék bosszút állni rajta, egyszerűen csak nem értem őt

Kosárlabda
2025.07.23. 18:49

Calhanoglu kibékült Lautaro Martínezzel, marad az Interben

Olasz labdarúgás
2025.07.23. 15:01
Ezek is érdekelhetik