Gyász: elhunyt a legendás magyar kosárlabda-játékos

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2013.02.13. 18:21
null
Zsíros Tibor az 1955-ös Európa-bajnoki aranyéremmel (Fotó: Mirkó István)
Szerda délután elhunyt a magyar kosárlabda legendás alakja, Zsíros Tibor. Mint arról beszámoltunk, az egykori kiemelkedő edző, szövetségi kapitány, játékvezető szíve rakoncátlankodott, ezért korábban kórházba kellett szállítani. Zsizsi bácsit – akinek korábban már beültettek egy pacemakert – mesterséges altatásban tartották az orvosok.

 

Zsíros Tibor 1946-tól 1960-ig a BKV Előrében, a MÁVAG-ban és a Ganz-MÁVAG-ban játszott, háromszoros magyar bajnok, négyszeres ezüstérmes, kilencszeres bronzérmes. A válogatottban 116-szor szerepelt, 1955-ben Európa-bajnoki címet, 1953-ban ezüstérmet szerzett. 1954-ban főiskolai világbajnok lett, és három olimpián lépett pályára.

Edzőként-kapitányként részt vett a nemzeti csapattal a tokiói olimpián, 1975-ben Magyar Kupát nyert a Ganz-MÁVAG-gal, továbbá mesteredzői címet kapott.

Tevékenykedett játékvezetőként, sportvezetőként, ellenőrként, a Magyar Diáksportszövetség kosárlabdaszakágának tiszteletbeli elnökeként is. Zsíros Tibor három könyvet is írt, a Kosárarany, amikor Magyarország Európa legjobbja 2008-ban, Az aranykor után 2010-ben, a Gyímesi Jánossal közösen írt Az első 100 évünk című kötet pedig a napokban jelent meg.

Zsíros Tibor 2011-ben Fair play életműdíjat kapott, tavaly pedig a Budapest díszpolgára címmel tüntették ki.

A szövetség hivatalos honlapjának beszámolója szerint a kiváló játékos, edző, sportvezető – akit 2005-ben beválasztották a magyar kosárlabda halhatatlanjai közé – február 3-án, az All Star Junior Gálát megelőző díszebéden lett rosszul Székesfehérváron.

Zsíros Tibort a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége saját halottjának tekinti.

Legfrissebb hírek

Gyász: húszéves spanyol motoros vesztette életét Magny-Coursban

Egyéb autó-motor
2025.07.03. 17:32

„Most már két őrangyalom van” – gyászol Kapás Boglárka

Úszás
2025.07.03. 15:38

Végső búcsút vettek az Európa-bajnok francia csatártól, Bernard Lacombe-tól

Francia labdarúgás
2025.06.25. 19:36

Gyász: elhunyt Denis Lathoud világbajnok francia kézilabdázó

Kézilabda
2025.06.22. 16:48

Gyász: szerdán temetik T. András Emil egykori sportújságírót

Egyéb egyéni
2025.06.16. 10:25

Gyász: kétévesen elhunyt az Újpest támadójának öccse

Labdarúgó NB I
2025.06.09. 09:24

Borzalmak éjszakája – Őri B. Péter publicisztikája

Minden más foci
2025.05.29. 06:36

Több mint 100-szoros válogatott legendáját gyászolja a kameruni labdarúgás

Minden más foci
2025.05.16. 12:18
Ezek is érdekelhetik