Kosárlabda: újabb sérült a férfiválogatott keretében

Vágólapra másolva!
2012.08.06. 14:23
A legújabb orvosi vizsgálatokat követően Keller Ákos is kiesett az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő férfi kosárlabda-válogatott keretéből.

A hosszabb ideje térdfájdalomra panaszkodó centernél porcleválást diagnosztizáltak az orvosok, kedden már műtőasztalra is fekszik.

Ezzel sajnos egy újabb nagyon fontos láncszem esett ki Rátgéber László szövetségi kapitány játékoskeretéből, hiszen a magas emberek közül korábban – különböző okok miatt – már Báder Márton, Morgen Ferdinánd, Hendlein Roland és Somogyi Gergely is lemondta az idei válogatottbeli szereplést.

„Nehéz helyzetben vagyunk, át kell gondolni, hogy ebben a szituációban mit tehetünk. Ami a legkézenfekvőbb megoldásnak tűnik, hogy a megmaradt játékoskeret tagjai még keményebb munkával pótolják a hiányzókat. Folytatjuk a felkészülést, mert szerintem jó úton haladunk, de azért ez már tényleg sok. Bízom benne, hogy Trotter Obie azért hamarosan felépül” – mondta Rátgéber.

A magyar válogatott szerdán és csütörtökön egy rangos négycsapatos tornán szerepel Belgrádban, augusztus 15-én pedig Ukrajnában megkezdi az Európa-bajnoki selejtezősorozatot.

A többi csoportellenfél: Horvátország, Ausztria és Ciprus.

Az első két helyezett, illetve – az öt selejtezőcsoportból – a négy legjobb harmadik helyezett vehet részt a 2013-as szlovéniai kontinenstornán.

Legfrissebb hírek

Zalaegerszegi győzelmével bronzérmes a Paks a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.05.26. 19:45

Vojvoda Dávid szerződést hosszabbított Fehérváron – hivatalos

Kosárlabda
2025.05.23. 15:56

Bojan Szubotics:  Ez karrierem legnagyobb dobása!

Kosárlabda
2025.05.22. 09:50

Férfi kosár NB I: a Falco felejtene és visszaszerezné a pályaelőnyt

Kosárlabda
2025.05.20. 09:36

A Körmend játszik az ötödik helyért a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.05.10. 20:48

Nyughatatlan nyugdíjas – Moncz Attila publicisztikája

Kosárlabda
2025.05.08. 23:42

Férfi kosár NB I: otthon győzött a Falco, idegenben az Olaj

Kosárlabda
2025.05.03. 22:50

Oliver Vidin szerint bárkit le tud győzni a Szolnok

Kosárlabda
2025.05.02. 10:28
Ezek is érdekelhetik