Kosár: Hencsey lesz a Körmend edzője, Németh távozik

Vágólapra másolva!
2012.08.10. 16:57
null
Németh István (jobbra) távozik Körmendről<br />(Fotó: Pozsonyi Zita)
A kosárlabda NB I-ben szereplő Körmend hivatalos közleményben tudatta, hogy a következő idényben Neno Ascserics helyett Hencsey Tamás lesz a vezetőedző, a játékoskeretnek pedig nem lesz tagja Németh István.

Íme, a klub közleménye:

A csapat élvonalbeli indulásának biztosításával párhuzamosan zajlott a következő szezon játékoskeretének kialakítása is.
A lehetőségeinket a klub anyagi helyzete erősen behatárolja, a csapatot ehhez alkalmazkodva igyekszünk felállítani.

A vezetőedzői poszt tekintetében szóbeli megállapodást kötöttünk Neno Ascserics szerződésének felbontásáról. A vezetőedzői posztot Hencsey Tamás fogja betölteni, erről egyelőre szintén szóban egyeztünk meg.

A játékoskeret tagjaival is megállapodtunk, így a keret tagja lesz Ferencz Csaba, Fodor Gergely, Ruják András, Sonyák Béla, Csapai Péter, Sömenek Martin. Továbbá szeretnék felhozni a felnőttkerethez Golomán Györgyöt.

A klub tett ajánlatot Németh Istvánnak is, amit ő nem fogadott el, így Isti nem lesz tagja a következő szezon körmendi keretének.

Ugyanakkor egy hazatérőnk is van, hiszen a következő szezonban ismét nevelőegyesületének játékosa lesz Kutasi Gergely, akivel erről szintén szóban megállapodtunk.

Továbbá tárgyalásban állunk még egy, magas poszton bevethető hazai játékossal.

A magyar játékosok mellett – a megfelelő csapatszerkezet kialakítása érdekében – három olcsó külföldi játékos szerződtetésében gondolkodik a klub. Elsősorban újoncok, agilis fiatalok vannak a látókörünkben.

A csapatnál korábban új játékosként bejelentett Pap Iván még Neno Ascserics kiválasztottja volt, de a klub jelenlegi helyzetére való tekintettel az ő szerződésének felbontását kezdeményeztük, amit a játékos menedzsere szóban elfogadott.

A keret magyar tagjai augusztus 16-án kezdi meg a felkészülést Hencsey Tamás vezetésével.

Továbbra is maradok tisztelettel:
Zsebe Ferenc
ügyvezető

Legfrissebb hírek

Férfi kosár NB I: simán nyert a Körmend, nem sikerült a DEAC-nak a fordítás

Kosárlabda
2023.12.20. 19:53

Férfi kosár NB I: tovább menetel az Alba, a Falco kiütötte a DEAC-ot

Kosárlabda
2023.11.25. 20:47

Férfi kosár NB I: Vojvoda remekelt, könnyedén nyert a Fehérvár a Körmend ellen

Kosárlabda
2023.11.04. 19:15

Tradicionális csata a férfi kosár NB I-ben: jön a Körmend–ZTE!

Kosárlabda
2023.10.27. 12:41

Férfi kosár NB I: a Körmend 18 ponttal nyert Pakson

Kosárlabda
2023.10.08. 20:36

NS-könyvajánló: magyar el Clásico a palánkok alatt

Kosárlabda
2023.09.06. 16:55

Férfi kosárlabda: a Körmend selejtezőtornát rendez az Ek-ban

Kosárlabda
2023.08.07. 16:08

Férfi kosár NB I: a Körmend nyerte a bronzérmet Zalaegerszegen

Kosárlabda
2023.05.28. 20:42
Ezek is érdekelhetik