Sportági ABC - avagy a Győr Trutnóvban

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
Vágólapra másolva!
2010.10.15. 18:06
null
Abi Olajuwon és a kutya
Az Európa-kupa-sorozatra készülő SEAT Lami-Véd Győr immár sorozatban harmadszor vett részt az évente rangos mezőnyt – idén a cseh törzsgárdát és a szlovák Ruzomberokot (Rózsahegy) – felvonultató nyolccsapatos Jako-kupán. Tapodi Péter együttese a döntőben egyetlen ponttal alulmaradt a Valosun Brnóval szemben, így a második helyen végzett. Rendhagyó módon próbáltunk bepillantani a kulisszák mögé.
 
 
A, mint Abi
Abi Olajuwont igazi sztárként kezelték Trutnóvban – is. Ez persze egyelőre nem az ifjú centernek, hanem édesapjának, a legendás Hakeem „The Dream” Olajuwonnak szól. Legnagyobb leánykája egyelőre leginkább megjelenésével idézi a Houston történelmének alap-alakját, ha labdával a kezében megfordul, a környéken kő kövön nem marad – hús szakad, vér serken.

B, mint büntető
Tapodi Péter kollégáját, Fűzy Ákost jelölte ki a büntetődobó versenyre. A Pécsről érkező szakvezető a középmezőnyben végzett ötből két sikeres kísérlettel. „A szezonnak ezen a szakaszán jónak mondható az eredményem” – mosolygott Fűzy, akit a dobások előtt a csapat tagjai kifejezetten féltettek a – sérüléstől. Szerencsére megúszta.

C, mint Champ
Champ Essence Carsonnak, a győriek frissiben érkezett légiósának a kutyája. Két éves mopsz, nagyon jól viselte az utazást. Amerikából Győrbe, Győrből Trutnóvba. Szinte hangja nem volt. Bírta a kisbuszt, a szállodai szobát és az öltözőt is. A megnyitóra ő is felvonult a csapattal, láthatóan élvezte. A közönség is.

D, mint Dorci
Dorci, azaz Nagy Dóra. A mindössze 15 esztendős, 170 centis ifjú irányító külalakban egyáltalán nem hasonlít névrokonára, a BSE ügyvezetőjeként ténykedő, Eb-bronzérmes egykori kiváló játékosra. Ám a fiatal irányító nem tétlenkedett, amikor pályára került. Csúszott-mászott, csípett-harapott, s ha alkalma nyílt – dobott, méghozzá pontosan. Ahogy az illik egy vagány tinédzserhez, aki el akar érni valamit a pályán.

E, mint Essence
A Rutgers Egyetem pszichológia-zene szakán (!) diplomázó Essence Carson úgy lát a pályán, mint egy pszichológus, és olyan harmonikus a mozgása, mintha zeneszóra lépegetne a parketten. Igazi vezér, olyan ritmusváltásra képes, mint a férfiak, s megáll a levegőben, mint anno Air Jordan. Élmény nézni a pályán, nem véletlenül lett a torna legértékesebb játékosa.

Horváth Zsófia
Horváth Zsófia
F, mint félpálya
A megnyitó egyik látványossága a félpályás dobóverseny volt. Az első körben senki nem talált a gyűrűbe. A döntőben – hárman találták el elsőre a gyűrű vasát – Horváth Zsófi parádés mozdulattal, ideális ívben elhajítva a labdát bebombázta a győztes találatot a trutnóvi kosárba.

G, mint gödör
Egy súlyos sérülés, s aztán egyéb okok miatt nem Semsei Barbaráé volt az elmúlt két esztendő. A Sopronból Győrbe szerződő irányítónak azonban a kezében van minden, ami a sikeres karrierhez szükségeltetik. A tavalyi szezon soproni csalódása után új csapatában jön ki szépen a gödörből. A kérdésre, hogy kit emelne ki a torna négy meccsén látottak alapján, rá voksolt Tapodi Péter – mint aki a legegyenletesebb formát mutatta a csapatban.

H, mint hermelin
Nem az értékes bunda alapanyagát adó állat, ami e helyütt felmerülhet, hanem a hasonló nevű camembert sajt, amelyet pácolnak, érlelnek, s aztán tálalnak a Krakonos serfőzdében. Egyedülálló, abbahagyhatatlan.

I, mint Ieva
Ieva Kublinával nem vásárolt zsákbamacskát a győri csapat. A lett kiválóság nagy csomag sapkával érkezett Csehországba, s rendesen osztogatta is azokat. Meccsenként ötöt-hatot. Az ellenfelek győztek pironkodni a repkedő blokkok láttán. Ha majd igazán a játékba is beveszik a társak, s ő megismeri a figurákat, akkor lesz csak nemulass a „sapkagyárban”.

J, mint Jan
Jan Braun nélkül nem lenne Jako Kupa sem. Ő a főszervező, ő a lelke mindennek. „Szervusz”, „hogy vagy?” – megy neki magyarul is. „Jössz jövőre?” – Hát persze. Jövök, Jan. Jövünk.

K, mint Krakonos
A „hegyek ura”, a legendás Krakonos a torna fővédnöke. No nem maga a mitológiai istenként tisztelt lény, hanem a nevét viselő sörgyár. A büfét érdemes volt látogatni, csakúgy mint a nagyúrról elnevezett helyi serfőzdét. Igazi békebeli hangulatban iddogáltak a helyiek. Senki nem lepődött volna meg, ha feltűnik Jaroslav Hasek, vagy teremtménye Svejk, a derék katona. Esetleg Pepin sógor vázolt volna egy befejezetlen történetet a mosómedvékről.

L, mint lehet
„Mennyi lesz?” „Harminc” – vágja rá magabiztosan Őri Györgyi a fő mókamester azon kérdésére, mennyit is dob be egy perc alatt a hárompontosdobó-versenyben. Annyi nem lett. Egy kevés hiányzott. De bátorság nélkül nincs siker.

M, mint Marcela
Marcela Kramer, a Strakonice edzője – játékosként Kalistová néven sokszoros válogatott irányító volt. Ismerősei szerint igazi őrült. A szó jó értelmében. Csapata hosszabbításban kapott ki a Valosuntól a döntőbe jutásért. Talán azért, mert az edzőnő nem vethette be addigi megszokott „enyhén viharos” stílusát a végjátékban. Késő este volt, két éves forma kisfiát a karjában tartva adta tanácsait, miközben két esztendővel idősebb fiacskája vigyorogva pacsizott játékosaival.

Fűzy Ákos
Fűzy Ákos
N, mint nem
Nem sikerült – mármint hazahozni a győri klub első nemzetközi trófeáját. Pedig ott volt az esély: a finálé negyedik negyedében csaknem tíz ponttal is vezetett a Győr a Valosun Brno ellen. A végén egy pont lett – oda. Carson akkor hagyta ki a büntetőt, amikor nem volt javítási lehetőség. Pozitívum: van honnan előre lépni, s egy tornagyőzelemnél nehezebb lenne felhívni a figyelmet a hibákra.

O, mint Orsi
Orsi, azaz Englert Orsolya igazi csapatkapitányként szervezett, intézkedett – egyelőre a pályán kívül. A sérült talpszalagjával bajlódó irányító tapsolt, buzdított, de a pályán nem segíthetett. Ha majd ott is megteheti, jelentősen erősödhet a láthatóan egyre markánsabb győri együttes.

Ö, mint öltöző-folyosó
Tipikusan az a terület, ahová az öltözőajtó nyílik. Példának okáért Szekszárdon – ahol a győriek bajnokin jártak – ugyanúgy, mint Trutnóvban.

P, mint Petrovicky
Martin Petrovicky, a hazai csapat a Kara Trutnóv vezetőedzője amerre járt, megsüvegelték a kedélyes városkában. Megérdemli a kalapemelést. Ő volt a szövetségi kapitány Lubor Blazek segítője a csehek számára diadalúttá váló, ezüstéremmel záruló, nem régen befejeződött hazai világbajnokságon.

R, mint referee
A cseh bírók is készülnek az idényre. A csoportmeccseken gyakorlatilag észrevehetetlenül tették a dolgukat. A döntőben aztán már néha kibújt a kisördög – némiképp lejtett a cseh parketta. Egyszer a fő referee a közönséget kérdezte meg, kiről ment ki a labda. Jó, hogy nem kért telefonos segítséget…

S, mint süti
A megnyitó ceremóniára minden csapat kapott a szervezőktől egy tálca buktát. Mákosat, lekvárosat, túrósat, ki milyet szeret. A győriektől Abi Olajuwont szólították ki a sorból. Az amerikai előbb nem értette, majd kiment és udvariasan levett egy darabot a tálcáról, miután megköszönte. A szervezők mosolyogtak, ha már ott volt, kértek tőle egy rövid interjút, majd mondták, hogy vigye a csapatnak – az egész tálcával.

T, mint Trutnóv
Harmincezres kisváros Csehország északi részén, ahol szinte minden a kosárlabda és a Krakonos körül forog.

U, mint Uvály
Ötezres kisváros Prágától keletre, ahol semmiképpen nem szabad lehajtani a Brno–Prága autópályáról, ha az ember Trutnóv felé szeretne menni. Ha mégis, akkor senki ne lepődjön meg, ha Uvály település legalább háromszor véget ér, majd újra elkezdődik. Nem bírja a GPRS sem.

V, mint Vecerová
Ivana Vecerová a torna legnagyobb sztárja. A Sika Brnóból a városi vetélytárs Valosunhoz igazoló magasbedobó elegáns kosztümben, népes rajongótáborral a nyomában érkezett Trutnóvba – aznap, amikor átvette a köztársasági elnök Václav Klaustól a vb-ezüstérmeseknek kijáró kitüntetést. „Nem, nem maradok sokáig. Két nap pihenőm van, megyek a szüleimhez” – mondta a 191 centis kosaras arcán a jól elvégzett munka látható elégedettségével.

Z, mint Zohnová
Katerina Zohnová az egyik legjobb cseh kosárlabdázó, aki az utolsó keretszűkítésnél maradt ki a vb-n diadalt diadalra halmozó válogatott keretből. Pillanatnyilag nincs csapata, szabadidejében eljött Trutnóvba. Persze méterről méterre ismerősbe botlott, hiszen ott volt a cseh törzsgárda. A mosoly nem tűnt el az arcáról, mindenkihez akadt egy kedves szava. Sokkal jobb volt így viszontlátni, mint amikor a Krakkó mezében beszórta a gyilkos hármasokat a pécsiek kosarába.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik