Egy korszak véget ér – Szrecsko Szekulovics távozik Szombathelyről

Vágólapra másolva!
2009.06.04. 15:14
Címkék
Három év után távozik a Falco férfi kosárlabdacsapatától a szerb edző, Szrecsko Szekulovics. Ezt a szakember mondta el a Vas Népe című lapnak adott interjújában.
Szekulovics távozik Szombathelyről
Fotó: Czagány Balázs (NS-archív)
Szekulovics távozik Szombathelyről
Szekulovics távozik Szombathelyről
Fotó: Czagány Balázs (NS-archív)
Szekulovics távozik Szombathelyről
„Nem fogok titkolózni: a következő idényben már nem én edzem a Falcót. Nehéz volt a döntést meghozni, hiszen nagyon szerettem Szombathelyen élni, szerettem az itteni embereket, és a Falcónál is remek, szinte baráti volt a hangulat, kitűnő körülmények között dolgozhattam.”

„Ám három év sok idő egy edző életében. Fáradt vagyok, érzem, hogy nem tudnék már megújulni, új impulzusokra, kihívásokra van szükségem” – nyilatkozta Szekulovics a Vas Népe című lapnak.

Az edző hozzátette, nagyon fárasztó idényen van túl, most pihenni szeretne, és csak ezt követően foglalkozik azzal, hol folytatja pályafutását.

Elmondása szerint külföldről és Magyarországról is van ajánlata.

A szerb szakember 2008-ban Szombathely város történetében először bajnokságot nyert a Falcóval (valamennyi csapatsportot figyelembe véve ez volt az első NB I-es bajnoki címe a vasi megyeszékhelynek), idén pedig a 4. helyen végzett csapatával.

A Magyar Kupában a Pécs mögött második lett a Falco.
Legfrissebb hírek

Férfi kosár NB I: otthon győzött a Falco, idegenben az Olaj

Kosárlabda
2025.05.03. 22:50

A Falco 100 pont fölött a férfi kosár NB I rájátszásának nyitányán, a ZTE elrabolta a DEAC pályaelőnyét

Kosárlabda
2025.04.19. 20:06

Férfi kosár NB I: száz pont felett a Falco, a címvédő még mindig hibátlan

Kosárlabda
2025.04.05. 20:19

Kórházba került az amerikai légiós, a Falco ebben az idényben már nem számíthat rá

Kosárlabda
2025.04.03. 09:21

Zalaegerszegen is megtartotta hibátlan mérlegét a Falco

Kosárlabda
2025.03.29. 16:37

Ötödik meccsét is elbukta a Falco a kosárlabda Bajnokok Ligája középdöntőjében

Kosárlabda
2025.03.18. 20:17

Utoljára lép pályára idegenben a Falco a Bajnokok Ligájában

Kosárlabda
2025.03.17. 20:36

Férfi kosár: Aleksza Novakovics felnőttkarrierje első aranyérmét szerezte meg a Falcóval

Kosárlabda
2025.03.13. 16:07
Ezek is érdekelhetik